Burano Capri szigete Szicília Igazi olasz pizza Palermoi katedrális Pisa Toszkána lankái Trevi-kút

Olaszországi utazás

Üdvözli Önt a !

Üdvözöljük a Travelorigo gyűjtőportálon. Utazásához minden hasznos információt megtalál, legyen az utazás, szállás, repülőjegy, utasbiztosítás, vagy általános információk! Portálunkon szállások, hotelek, fapados repülőjegyek, időjárás, térkép található. A sok utazási és nyaralási kínálat mellett látnivalók, lastminute ajánlatok, repjegy, fotók, olcsó programlehetőségek, busz és autóbérlés igényelhető.

Olaszországi infó

ÁLLAMFORMA: köztársaság
FŐVÁROS: Róma
TERÜLET: 301.318 km²
NÉPESSÉG: 59.337.888 fő
HIVATALOS NYELV: olasz
PÉNZNEM: euró
GÉPKOCSIJELZÉS: I
IDŐZÓNA: CET (UTC+1)

Olaszország zászlaja

Olaszország címere

TARTALOMJEGYZÉK

Földrajz

 

Régiók, természeti adottságok

Az Alpoktól a Földközi-tenger közepéig nyúló "olasz csizma" legnagyobb részét hegyvonulatok hálózzák be. Ez alól egyedül az Emilia-Romagna tartományban található Pó-síkság képez kivételt. Az ország területéhez tartozik Szicília, Szardínia és Elba szigete, valamint 70 további kisebb sziget. Az olasz csizma területén két kis független állam is található:Vatikánváros és San Marino Köztársaság.

Domborzat:

* Az Alpok:

o A Nyugati-Alpok láncai a francia határnál kezdődnek. Ennek legmagasabb csúcsai az olasz-francia és az olasz-svájci határ szélén sorakoznak, mint a Monte Bianco (franciául Mont Blanc, 4807 m), a Cervino (svájci Matterhorn, 4478 m) és a Monte Rosa (4633 m). A hegyláncok között hágók biztosítják évszázadok óta a közlekedést.
o A Keleti-Alpok legszebb vonulatai mészkő és dolomit alkotta hegyláncok. Mesés szépségű a Dolomitok lánca, amelynek legmagasabb pontja a Marmolada (3342 m). Az Alpok déli lábánál a jégkorszaki gleccserek végmorénái mögött gleccsertavak fekszenek, mint a Garda-tó, a Lago Maggiore, a Comói-tó vagy a Luganói-tó.

* A Pó-alföld:

harmad- és negyedidőszaki tengeri, tavi, folyóvízi feltöltéssel alakult ki. Délnyugati oldalán széles síkságok, medencék jöttek létre. Itália legtermékenyebb, gondosan megművelt területe, egyúttal az ország éléstára.

* Az Appenninek:

A Nyugati-Alpok folytatásának tekinthető az Itálián kb. 1000 km hosszan végighúzódó hegyvonulat. A hegység a Pó folyó déli szegélyét kíséri, észak-déli irányban halad végig a félszigeten. Nyugatról és keletről dombságok kapcsolódnak hozzá, vagy közvetlenül a tenger határolja. Az Appenninek a legfiatalabb gyűrthegység Európában, a földtörténeti harmadidőszak végén, a negyedidőszak elején keletkezett. Az óidei kristályos kőzetek csak színezőelemként jelennek meg a hegység fő tömegét adó jórészt harmadidőszaki üledékes kőzetek között (flis, mészkő, homokkő). Az Appenninek legmagasabb csúcsa az Abruzzókban magasodó Gran Sasso d’Italia (2914 m). Az Appenninek területén jelentős vulkanizmus zajlott a pleisztocén és holocén időszakában. A vulkánok egy része még ma is aktív, mit pl. a Vezúv, az Etna és a Stromboli.

* Szigetek

o Szicília : a Földközi-tenger legnagyobb szigete, valamint Olaszország közigazgatásilag legkiterjedtebb régiója. Területe 25 700 km2.
o Szardínia : kiterjedését tekintve a Földközi-tenger második legnagyobb szigete. Olaszország, Spanyolország és Tunézia között, Korzika szigetétől pedig déli irányban fekszik. Olaszország régiója, különleges autonómiával ellátott terület.
o A Toszkán szigetvilág
o A Tirrén-tenger szigetei
o Az Adriai-tenger szigetei
o A Ligur-tenger szigetei
o A Jón-tenger szigetei
o A tavi szigetek
o A Velencei-lagúna szigetei: Murano, Burano, Torcello, Grado.

* Folyók:

Olaszország leghosszabb folyói a Pó (652 km) és az Adige (410 km). A Pó Torinótól az Adriai-tengerig hajózható. Az itáliai folyók többsége sekély, a nyári hónapokban medrük teljesen kiszárad, ezért hajózásra vagy ipari célokra nem alkalmasak. Az Appennini-félsziget leghosszabb folyói az Arno (241 km) és a Tevere (az egykori Tiberis).Olaszország a Földközi-tenger középső medencéjébe nyúló, csizma alakú félszigeten, az Appennin-félszigeten, két nagy szigeten, Szicílián és Szardínián terül el, valamint sok kisebb sziget tartozik hozzá. A Földközi-tenger különböző beltengerei és peremtengerei veszik körül: az Adriai-tenger (keletről), a Tirrén-tenger (nyugatról), a Jón-tenger (délről) és a Ligur-tenger (észak-nyugatról).

Éghajlat

  • Igazi mediterrán éghajlatot csak délen találunk: a nyár igen meleg és száraz, a tél enyhe, a csapadék rendszertelen, hó csak ritkán hull.
  • Az Alpok vidéke télen-nyáron alacsony hőmérsékletű, bőséges a csapadék hull.
  • Az Appeninek belső, magasabb vidékeinek éghajlata jellemzően hegyvidéki, nagyon hideg a tél.
  • A Pó-síkságon száraz kontinentális idő uralkodik, a tél hideg és ködös, a nyár fullasztóan meleg, a csapadék eloszlása egyenletes.
  • Az Adria partján közepes csapadék, erős ÉK-i szél (bóra) jellemző.
  • A Liguri- és Tirrén-tenger partján enyhe az éghajlat a hegyek miatt.

Közigazgatás, államszervezet

Olaszország kétkamarás parlamenttel rendelkezik. Ennek felsőháza a szenátus (Senato della Repubblica), alsóháza pedig a képviselőház (Camera dei Deputati). Olaszországban ötévente kerül sor országgyűlési választásokra.

Közigazgatási felosztás

Olaszország 20 régióra (regione) oszlik:

* Abruzzo
* Basilicata
* Calabria
* Campania
* Emilia-Romagna
* Friuli-Venezia Giulia
* Lazio
* Liguria
* Lombardia
* Marche
* Molise
* Piemont
* Puglia
* Szardínia
* Szicília
* Toszkána
* Trentino–Dél-Tirol
* Umbria
* Valle d’Aosta
* Veneto

Gazdaság

Az ország vezető gazdasági ágazatai közé tartozik az idegenforgalom, a divatipar, a gépgyártás, a vegyipar, a járműgyártás és az élelmiszeripar. A világ hetedik legnagyobb gazdaságával rendelkező Olaszország tagja a fejlett ipari országokat tömörítő G8-csoportnak. Északi régiói az egy főre eső jövedelem tekintetében Európa leggazdagabb területei közé tartoznak.

Történelem

Az ősi Itália

A bronzkorra (az i. e. 2. évezred közepétől) Itália területén két kultúrkör alakult ki: északon a Pó-vidéki kultúra (három jellemző településformája: a palaffita cölöpépítmények, a torbierék, azaz tőzegmocsárra épített falvak, és a terramare-cölöpépítmények, amelyek felépítésükben a római castrum elődjének tekinthetők) és a közép-, illetve dél-itáliai barlangkultúra, az appennini-kultúra (olasz néven extraterramarricoli), amelynek népei transzhumáló pásztorkodást űztek.
Itália őslakosságáról, mivel összeolvadtak a betelepülőkkel, helyneveken és néhány szón túl kevés emlék maradt. Az indoeurópai bevándorlás előtt honos népekhez tartoztak északon a ligurok és az eugenusok, valamint az őslakosság a nagy szigeteken, Szardínián (ős-szárdok), Korzikán és Szicíliában (protosiculi).
Az i. e. 2. évezred végétől új népek érkeztek. Az új bevándorlókat egységesen italikus népeknek nevezik. E népek az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozó nyelveken beszélt (italikus nyelvek, illír nyelvek), kivéve a nem indoeurópai nyelvű etruszkokat. (Az etruszkokat sokan nem is sorolják az italikus népek közé, hanem külön tárgyalják.)
A vaskor kezdetén (i. e. 2. évezred – 1. évezred fordulója) az európai urnamezők kultúrájának helyi változataként alakult ki a Proto-Villanova kultúra. Létrehozói már nagy valószínűséggel indoeurópai nyelvet beszéltek.
A vaskori Villanova-kultúra hordozói az ezredfordulón bevándorolt italikus nyelvű törzsek voltak. Nyelvi szempontból két nagy csoportjuk a latin–faliscus, illetve az oscus–umber csoport volt. Az előbbibe tartozott a latin és a faliscus, az utóbbiak közé pedig az umber, szamnisz, szabin, volscus, hernicus, aequus, marsus és lucanus nép. A latinok a Tiberistől délre, a róluk elnevezett Latiumban (Alba Longa, Róma, Praeneste stb.), a faliscusok a Tiberistől északra (Falerii, Pescennia) telepedtek le. Az oscus-umber csoport népei Közép- és Dél-Itáliát foglalták el.
Itália északkeleti részén az ugyancsak indoeurópai venétek telepedtek le (Este-kultúra). Nyelvüket, a venétet nyelvet a kutatók többnyire szintén az italikus nyelvek közé sorolják.
Északnyugat-Itáliában a Golasecca-kultúra volt jelentős. Ez a Como-folyótól a Póig terjedt, és a 9-5. században virágzott.
Az italikus nyelvű népekkel közel egy időben települtek meg az Appennini-félsziget déli részén a Balkán-félszigetről tengeri úton érkező illír törzsek. Az illíreknek a helyi őslakossággal való összeolvadásából keletkeztek Apulia (a mai Puglia tartomány) területén a daunus, peucetius és messzáp népek – összefoglaló nevükön a japigok (Iapygi) –, valamint a mai Basilicata és Calabria tartományok vidékén az enotrus népcsoport. (A római forrásokban ezek a népek később Apuli, Sallentini és Calabri néven szerepeltek.)
A kora vaskori Itália tehát nem volt egységes. Több kisebb nép egymás mellett élő kultúrája jellemző. Az egyes régészeti anyagok együtteseit a régészek nem mindig tudják egy-egy néphez hozzárendelni, emellett a kultúrák egymás utáni sorrendje is bizonytalan.

Az etruszkok

Róma felemelkedése előtt a legjelentősebb civilizációt Rasenna népe, az etruszkok (türrhénoi, Turuša) hozták létre. Eredetük nem tisztázott, noha már az ókor óta számos elmélet próbál meg számot adni róla. Hérodotosz szerint Kis-Ázsiából vándoroltak be, a Dionüsziosz Halikarnasszeusz szerint őslakók voltak, egy modern elmélet szerint pedig (képviselői többek között Pallottino, ill. Altheim) az etruszk nép a bevándorló indoeurópai népek és az őslakó mediterrán népesség egybeolvadásából jött létre.
Az etruszk települések az i. e. 10–11. században jelentek meg, előbb a Tirrén-tenger partján, majd a félsziget belsejében, a Tiberis (Tevere) és az Arnus (Arno) folyók közötti vidéken, a mai Toscana és Emilia tartományok területén. Az etruszkok nem hoztak létre kiterjedt államalakulatot, hanem keleti és görög jegyeket egyaránt mutató városállamokban éltek. Jelentősebb városaik Tarquinii (Tarquinia), Caere (Cerveteri), Vulci, Veii, Populonia, Vetulonia, Clusium (Chiusi), Perusia (Perugia), Arretium (Arezzo) voltak. Ezek közül kiemelkedett Tarquinii, mely nevét a hagyomány szerint Tarchonról, az ión szövetség mintájára létrehozott tizenkét város szövetségének megalapítójáról nyerte. Az etruszk kultúra igen nagy hatással volt a római civilizáció kialakulására: az építészettől a várostervezésig, a vallástól az írásbeliségen át az államszervezetig az élet csaknem minden területén felfedezhetők nyomai.

A görög gyarmatosítás kora

Körülbelül az etruszk államalapítással egy időben kezdődött meg Dél-Itália és Kelet-Szicília görög gyarmatosítása. Az itáliai görög gyarmatosítókat italiótáknak nevezik. I. e. 754-ben khalkiszi gyarmatosok alapították az első itáliai görög várost, Kümét (Cumae), majd innen Neapoliszt. Ugyancsak ők alapították a szicíliai Naxosz és Katané városát is. Szürakuszai korinthoszi, Krotón, Szübarisz és Metapontum akháj, Tarasz (Tarentum) spártai alapítás, Elea (Velia) pedig phókaiai gyarmat volt. Néhány város, pl. Poszeidónia (Paestum) vagy Rhégion stb. esetében nem tisztázott az alapítók pontos hovatartozása. A görög városok nagy gazdagságra és hatalomra tettek szert, s magasabb műveltségüket elterjesztve kulturális egységbe foglalták a Földközi-tenger medencéjének keleti és középső részét. Az egész térséget átható befolyásuk miatt kapták a Magna Graecia (Nagy-Görögország) elnevezést.

A Római-birodalom

A királyság kora

A monda szerint Róma városát Romulus és Remus, Mars hadisten és Rhea Silvia ikergyermekei alapították. Romulus megölte Remust, s ő lett Róma első királya. A város alapítását a hagyomány i. e. 753-ra tette. A mondai hagyomány szerint Rómának hét királya volt. A királyság kora két szakaszra tagolódik: a latin–szabin parasztkirályok korára és az etruszk eredetű Tarquinius-dinasztia uralkodóira. Ebben a korban jelentős gazdasági–társadalmi változások mentek végbe, Róma etruszk típusú városállammá fejlődött. Róma területi hódításait az ötödik király, az i. e. 6. század elején uralkodó Tarquinius Priscus kezdte meg a szomszédos etruszk városok leigázásával.

A köztársaság kora

A királyságot i. e. 510-ben a köztársasági államforma váltotta fel. A fiatal Római Köztársaság elismerte Karthágó, az észak-afrikai pun állam kereskedelmi monopóliumát a Földközi-tengeren, cserébe az szavatolta Róma és szövetségesei sérthetetlenségét. Az i. e. 5. században Róma csak kemény harcokkal biztosíthatta fennmaradását a támadó latin törzsek és a királyság visszaállítására irányuló etruszk törekvések ellen. Miután a latin városokkal szövetségre léptek, az etruszkok és a vetélytárs dél-itáliai népek ellen összpontosították erőiket. Az 4. század elején Fidenae és Veii (Kr. e. 396) városok legyőzésével Róma megkezdte az etruszkok központi területeinek meghódítását. Ugyanebben az időben kelta (gall) törzsek keltek át az Alpokon és telepedtek le Észak-Itáliában, a Pó folyó vidékén. A kelták itáliai hadjáratuk során hatalmas vereséget mértek a rómaiakra, és a Capitolium kivételével elfoglalták és felgyújtották a várost.
Rómának az i. e. 4. évszázad közepére sikerült ismét elég erőt gyűjtenie a hódítások folytatásához. Északon visszaverték az újabb kelta betöréseket, délen pedig a volscusokat szorították vissza. Karthágó és Róma újabb szerződésben biztosította alattvalói védelmét. Az i. e. 3. század elején a rómaiak legyőzték déli szomszédaikat, a laza törzsszövetségben élő szamniszokat. Ezzel a római uralom biztosítottá vált Közép-Itáliában. A római köztársaság területe ekkor mintegy 20 000 km² volt, lakossága pedig legalább 1 000 000 fő. A szamnisz területek megszerzésével Róma közvetlenül szomszédos lett a tengerparti görög városállamokkal. Megkezdődött a hadihajó-flotta építés és a tengeri hódítások kora. A pürrhoszi háborúban a rómaiak karthágói segítséggel legyőzték Tarentumot, a dél-itáliai görögök legfőbb városát, amely római fennhatóság alá került. Ezután a többi görög város is szövetségre lépett Rómával, és a rómaiak megszilárdították hatalmukat Dél-Itáliában is.
Az első pun háború hadakozásai a rómaiak számára a Szürakuszai városa és egész Szicília feletti uralom megszerzésével fejeződtek be. Szicília lett az első római provincia, majd rövidesen követte Szardínia és Korzika is. Teutaillír királynő kalózkodó népének legyőzésével az Adriai-tenger „Mare nostrum” („a mi tengerünk”) lett a rómaiak számára. I. e. 224-ben pedig a Pó-medence gall területeit is sikerült elfoglalni, és Róma így egész Itália felett megszerezte az ellenőrzést.
Az i. e. 3. század legvégén, a második pun háborúval Karthágó dőlt ki a versenytársak közül. A Földközi-tenger nyugati medencéjében ezzel Róma lett az úr, keleten azonban a görög világ virágzó hellenisztikus államai tartották hatalmukban a térséget. Amikor a makedónok hódító törekvései miatt Pergamon és Rhodosz Rómához fordultak, i. e. 200-ban kitört a második makedón háború (az első a pun háború idején zajlott), mely római győzelemmel végződött. Bár Quinctius Flaminius római hadvezér kihirdette a görög államok szabadságát, valójában ettől kezdve a római hadsereg tartotta megszállása alatt Görögországot és Kis-Ázsia nyugati partvidékének városállamait.
Az i. e. 2. század elején zajlott le Róma és a szeleukida III. Antiokhosz háborúja, amely szintén a rómaiak győzelmével zárult, és melynek eredményeképpen Róma a Földközi-tenger keleti medencéjében is megszerezte a hatalmat. A harmadik pun háború hamarosan Karthágó végleges elpusztításával zárult: a várost lerombolták és az állam területét Africa néven provinciává tették. A hellenisztikus államok és Karthágó legyőzésével az i. e. 2 század közepére Róma az egész Földközi-tenger medencéjének ura lett.

A köztársaság bukása

Az itáliai rabszolgalázadások korszaka, majd a köztársaság válsága és a Sulla-féle polgárháborúk időszaka után i. e. 60–48 között létrejött az első triumvirátus, amely három államférfi, Julius Caesar, Pompeius és Crassus hatalmi szövetsége volt. A galliai háborúban, i. e. 58–51 között Caesar megszerezte Galliát Rómának, és teljesen új provinciapolitikát valósított meg. Crassus halálát követően Pompeius és Caesar között háború tört ki (Caesar-féle polgárháború), amelyben Caesar győzött. Caesart több győzelme után örökös dictatorrá választották. Dictatori ténykedése során többek között átalakította az államszervezetet, átrendezte a provinciák adózását, szabályozta az itáliai városok rendjét, földet osztott, nagyszabású építkezésekbe kezdett, kijavíttatta a római naptárat. I. e. 44 március idusán a Senatusban meggyilkolták. A Caesar által képviselt diktatórikus politikai irányvonalat utódai pontosan követték, mivel a korábbi korrupt köztársaság nem volt képes hatékonyan irányítani a hatalma alá tartozó óriási területeket. A második triumvirátus során, i. e. 40-ben Antonius, Octavianus és Lepidus osztották fel egymás között a Római Köztársaság alá tartozó országokat. Lepidus i. e. 36-ban visszavonult, és megkezdődött Antonius és Octavianus harca az egyeduralomért. A véres polgárháború sok szenvedést okozott Itália és a Róma által uralt területek népének. I. e. 30-ban Augustus szobraOctavianus legyőzte Antonius és az egyiptomi királynő, Kleopátra hajóhadát, majd amikor elfoglalta Alexandriát is, Antonius és Kleopátra öngyilkosságot követett el. Egyiptom nem provincia lett, hanem Octavianus személyes birtoka, melyet megbízottaival igazgatott. Az egyiptomi gabona nagy hatalmat adott a kezébe: Róma élelmezését. I. e. 29-ben hazatérve évről évre consullá választották, ő volt az első a senatorok névjegyzékében, a princeps senatus. I. e. 27-ben névlegesen lemondott teljhatalmáról, és bejelentette a „köztársasági rend visszaállítását”, a valóságban azonban minden hatalom az ő kezében összpontosult. A Senatus az Augustus („fényes”) nevet adományozta neki, és a neve így Imperator Caesar Augustus, divi filius, azaz „az isten fia” lett.

A császárság kora

Principátus

Augustust, miután a triumvirátus felhatalmazása lejárt, többször consuli, majd i. e. 27-től az egész birodalomra kiterjedő proconsuli hatáskörrel ruházták fel; i. e. 23-ban a néptribunusi jogokat is megkapta, i. e. 12-től pontifex maximus és pater patriae. Augustus átszervezte a hadsereget: 25 légiót mint állandó haderőt állandóan fegyverben tartott – ezek egy része a provinciákban állomásozott, elosztásuk a hadi helyzethez igazodott –, személyes biztonságára pedig a 9 cohors praetoriánus gárda, illetve germán testőrsége felügyelt. Átrendezte a provinciák helyzetét: a már korábban pacifikált tartományokat a Senatus igazgatta (itt nem állomásozott hadsereg), a hadászatilag jelentős vagy még nem pacifikált provinciákat pedig Augustus kormányozta megbízottai által (legati Augusti pro praetore). A közvélemény caesari hódításokat várt tőle, Augustus hangsúlyozott politikai törekvése azonban a birodalom békéjének helyreállítása, a pax Romana (Augusta) megteremtése volt. Mindazonáltal uralkodása idején Róma nagy területeket hódított meg: csapatai elérték a Duna középső folyását (Pannonia meghódítása), és az Elbáig nyomultak előre. Nagymértékben csökkent a senatus hatalma: a kül- és belpolitikát egyaránt Augustus irányította. A pénzügyekben az Augustus által létrehozott fiscus adta ki az arany- és ezüstpénzeket, a senatusi aerariumhoz csak a váltópénzek verése tartozott. Az uralkodó a családi ügyekbe is beavatkozott: a vagyonos rétegek közmondásosan erkölcstelen életmódja miatt i. e. 18-ban a senatori és lovagrend számára kötelezővé tette a házasodást, a házasságtörés ellen pedig szigorú rendelkezéseket hozott. Augustus i. sz. 14. augusztus 19-én Nolában halt meg. Halála után istenné avatták (consecratio). Utódjával, Tiberiusszal kezdetét vette a római császárkor első dinasztiájának, a Iulius–Claudius-dinasztiának az uralma.

A Iulius–Claudiusok egy évszázados uralkodása alatt Itália élete megváltozott. Kialakult a nagy kiterjedésű földbirtokok, a latifundiumok rendszere – Augustus egy rendelete szerint a senatoroknak jövedelmük egyharmadát itáliai földvásárlásba kellett fektetni. Ezeken a hatalmas földeken már nemcsak rabszolgákat, hanem – bérlőként – szabadokat is dolgoztattak. A provinciákból (főleg Africából és Aegyptumból) behozott olcsó gabona miatt az itáliai gazdaságok jövedelmezőbb termékek (gyümölcs, bor, olaj stb.) termelésére tértek át, melyekből a birodalom minden részébe exportáltak. Fellendült a kézművesipar: a fazekasműhelyekben tömegesen állították elő a tartós mázzal bevont, védjeggyel ellátott agyagtárgyakat (terra sigillata), s jelentős volt az üveg- és bronzáruk termelése. A tartós béke felélénkítette a kereskedelmet, a birodalom területét behálózták a kereskedelmi útvonalak.
Változások történtek a közigazgatásban is. A lovagrend hivatali nemességgé emelkedett. A provinciák adózási rendjének és közigazgatásának megváltozásával a lovagok elvesztették fő bevételi forrásaikat – az adóbérleteket, ill. provinciális kereskedelmi és hitellehetőségeik nagy részét –, megnövekedett azonban közigazgatási szerepük. Augustus óta közülük kerültek ki a császári jövedelmek kezelői (procuratorok) és a főbb tisztviselők (praefectusok). Az új hivatalnoki réteg megbízhatóbb támasza volt a császári hatalomnak, mint az arisztokratikus hagyományaihoz ragaszkodó senatori rend. A császári Claudius császárhivatali apparátus megteremtése Claudius császár (41–54) nevéhez fűződik: megszervezte többek között a császári magánkincstárat (a provinciális kincstárak és a római könyvelési központ összevonásával), felállította a császári bürokrácia főbb hivatalait, állami postát hozott létre, s elkülönítette a császári magánjellegű és állami ügyek intézését. Ebben az időszakban alakultak ki a császárkorra jellemző településformák: a falu (vicus), ill. a város (civitas), melynek két formája a municipium és a colonia volt. A falvak közigazgatásilag valamelyik városhoz tartoztak, a városok pedig önálló önkormányzattal rendelkeztek. A két városi településforma közül a colonia volt a magasabb rangú, s tagjai római polgárok voltak. Claudius alapította többek között Savariát (Szombathely), mely colonia rangú város volt.

A Flavius-dinasztia (69–96; Vespasianus, Titus, Domitianus) idején átszervezték a császári földbirtokrendszert: az állami földeket (ager publicus) beolvasztották a császári birtokba (res privata). A császári birtokon a rabszolgák mellett bérlők (colonusok) dolgoztak, akik a bérleti díjon felül a bérletbe nem adott földeken 6–12 napi ingyen munkát is teljesítettek. A hadsereg összetétele is megváltozott. Vespasianusig a legiókban csak itáliaiak szolgálhattak, a provinciák lakói adták a segédcsapatokat. Vespasianustól a polgárjoggal nem rendelkező provinciálisok is bekerültek a legiókba, s leszerelésük után (vagy valamilyen kiemelkedő haditettet végrehajtva) megkapták a polgárjogot.

Az Antoninus császárok (96–192; Nervától Commodusig) nem leszármazás, hanem örökbefogadás alapján követték egymást; a császár a környezetéből maga jelölte ki utódját, fiává fogadta (adoptio) és felruházta a hatalom minden tartozékával. A birodalom ebben az időszakban, Traianus császár alatt érte el legnagyobb kiterjedését. Magába foglalta északon, az Al-Duna vidékén Daciát, a Fekete-tengertől keletre Armenián át egészen a Kaszpi-tengerig nyúlt, bekebelezte Asszíriát, Mezopotámiát, Arábiát, Egyiptomot és Kürénét.

Hadrianus alatt a császári közigazgatás az egész birodalmat behálózó, egységes szervezetté vált. A legfőbb irányító és ellenőrző testület a császári tanács (consilium principio) volt, melynek tagjait a császár nevezte ki. A közigazgatás a praefectusok feladata volt, akik között a legmagasabb rangú a két praefectus praetorio volt. A provinciákban helytartók (procuratorok) igazgatták az államügyeket. Ebben az időben a 40 római provincia közül már csak 11 tartozott a senatus irányítása alá. A birodalom megerősített határvonala, a limes, melyet még Domitianus kezdett el építeni, Hadrianus alatt egységes védőrendszerré vált. A hadsereg a határvonal mellett állomásozott, állandó jellegű, kőből épített, ill. földsánccal megerősített kiegészítő táborokban. A császárság erre az időre véglegesen egyeduralommá, bürokratikus abszolutizmussá vált, a 3. századra pedig nyílt katonai diktatúrává fejlődött.

A katonacsászárok kora (193–284; Septimius Severustól Diocletianusig) négy császár hatalmi harcával kezdődött; közülük a pannoniai légiók legatusa, Septimius Severus került ki győztesen. A gazdaság hanyatlásával a pénz elértéktelenedése felgyorsult, s ezzel együtt egyre nagyobb szerepet kapott a szabadok által végzett kötelező közmunka (munus). Caracalla a birodalom szabad lakóinak (a fegyverrel leigázottak kivételével) megadta a polgárjogot. A Severus-dinasztia (235) bukása után trónra lépő Maximinus Thraxszal a katonai anarchia kora köszöntött a birodalomra. A sorozatos államcsínyek és az erősödő külső támadások zűrzavaros állapotokat idéztek elő. Tetőzött a gazdasági válság, a pénz jóformán elértéktelenedett. A stabilizálódási folyamat, mely Gallienus (260–268) intézkedéseivel indult meg, végül Diocletianus (majd Constantinus) dominatusához vezetett.

Dominatus

Diocletianus (284–305) megosztotta hatalmát: ő maga a keleti, társcsászára, Maximianus a nyugati területet kormányozta (Nicomedia, ill. Mediolanum székhellyel). Később ez a rendszer bonyolultabbá vált, miután mindketten egy-egy utódlási joggal felruházott alcsászárt (caesar) választottak maguk mellé. Diocletianus célja ezzel a tetrarchikus rendszerrel a császári hatalom decentralizálása volt: így a császári testület egy tagja mindig jelen lehetett a fontos területeken. A birodalmat 12 közigazgatási körzetre (dioikészisz) osztották. A provinciák számát (ezek ekkor már mind császáriak voltak) további kettéosztásokkal 100-ra emelték, és magát Itáliát is tartományokra osztották. A provinciák szerkezete egységessé vált: minden helytartó mellé hivatali apparátust (officium) szerveztek.
A hadsereg is átalakult, a katonai igazgatás elvált a polgári közigazgatástól: a provinciális hadseregek vezérei (dux) csak a központi hatalomnak voltak alárendelve. A határvédő légiók állománya főleg barbár telepesekből állt össze; a harcoló légiók a négy császár közelében állomásoztak, ők adták az uralkodók katonai kíséretét (comitatus). A decentralizált uralmi rendet ellensúlyozták a főképpen a közigazgatást érintő központosító és egységesítő törekvések. A municipiumok és coloniák elveszítették autonómiájukat, vezetőik feladata az állami kötelezettségek, adók és közmunkák behajtása és elvégeztetése lett.
Diocletianus bevezette a kettős adózás (iugatio–captatio, azaz föld- és fejadó) rendszerét. A pénzromlást új pénzek kibocsátásával, ill. az árak és a bérek maximalizálásával állította meg. Hogy a pénz vásárlóértékét tartósítsa, az összes árucikk és munkabér értékét az általa kibocsátott denariusban (kb. 3,4 g bronz) határozta meg (azaz kiiktatta a piac önmozgását).
A dominatus (Theodor Mommsen elnevezése) rendszerében a császár feltétlen ura volt alattvalóinak, egyben isteni személy. Személye körül bonyolult szertartásrend szabályozta az életet. Ajtónállók során keresztül lehetett bejutni hozzá, s szokás lett mindent, ami vele kapcsolatos (lakóépületét, tanácsát stb.), szentnek nevezni. A császár bíborba és aranyba öltözött, diadémet viselt, és elé lépve kötelező volt a (perzsa eredetű) adoratio szertartása: mély meghajlás (proszkünészisz) és kézcsók.

A középkori Itália

Itáliát az i.sz. 4-5. században elözönlötték a barbárok, i.sz. 476-ban a germán Odoáker megfosztotta trónjától az utolsó nyugat-római császárt, Romulus Augustulust, majd 493-tól a keleti gót Nagy Theodorik lett Itália ura. A Kelet-Római Birodalomnak sikerült ugyan visszahódítani a félszigetet a gótoktól, azonban 568-ban a longobárdok telepedtek le Észak- és Közép-Itáliában. 774-ben Nagy Károly elfoglalta és a Frank Birodalomhoz csatolta a Longobárd Királyságot, amely 886-ig a Karolingok fennhatósága alatt állt. A 9. században Szicíliát az arabok foglalták el, a Rómától délre eső területeken kisebb fejedelemségek és Bizánc osztozkodott, a Pápai Állam önállósodott. I. Ottó német-római császár és utódai csak sorozatos hadjáratokkal tudták fenntartani uralmukat a félsziget északi és középső vidékei felett. Az északi-itáliai városok önkormányzatokat hoztak létre, önállósodtak, saját hadsereggel rendelkeztek, a Lombard Ligába tömörülve a pápával I. Barbarossa Frigyes (1123-1190) császárszövetségben a legnanói csatában (1176) győzelmet arattak I. Barbarossa Frigyes császár felett, aki ezt követően elismerte autonómiájukat.

Észak-Itáliában nagy hatalomra tesz szert: Genova, Pisa, Velence

* 1059: Dél-Itáliában a pápa elismeri a normann uralmat
* 1194-1268: VI. Hohenstaufen Henrikre szállnak a normann területek, a dinasztia uralma
* 13-14. század:
o Közép-Itália legnagyobb részén az egyház uralkodik
o Észak-Itália: Velence tengeri köztársasága hatalma csúcsán, Milánóban a Visconti-ház

Lorenzo MediciA reneszánsz kezdete:
* 1442: V.Alfonz ( Aragónia királya ) a két Szicília királya lesz (1713-ig Nápoly és Szicília spanyol kézen)
* 1469: Firenze, a Medici család hatalma csúcsán ( Lorenzo il Magnifico )

Újkor

* 16. század: a Habsburg-ház és Franciaország harcol a kis államokra tagolódott északolasz területekért
* 1527: V. Károly serege kifosztja Rómát
* 17. század: a papság szövetségre lép Franciaországgal, a Bourbonok háborúinak kezdete a Habsburgokkal, Közép-Itáliában az egyház uralma
* 1713: utrechti béke, Ausztria megkapja Nápoly és Szardínia területét, a Savoyai-ház elnyeri Szicíliát
* 1738: bécsi béke, Nápoly és Szicília a spanyol Bourbonok kezébe kerül

Firenzében kihal a Medici család, a Toscanai Hercegség is a Habsburgoké

A 18. század végén Itália ugyanabban a politikai helyzetben volt, mint a 16. században. Az egyetlen változás, hogy Spanyolország helyett Ausztria lett a domináns idegen hatalom és hogy a Savoyaiak, Piemont hercegei kerültek a Szárd Királyság trónjára, amely Szardínián kívül most már a mai Piemont tartomány észak-nyugati részét is magába foglalta (Szárd-Piemonti Királyság).

1796-ban I. Napóleon seregei elfoglalták Itáliát. Bár az általuk létrehozott államok Franciaország tartományainak számítottak, a hazafias mozgalmak mégis itt kezdődtek el. A napóleoni háborúkban Szardínia és Szicília kivételével egész Itália Napóleon uralma alá került, de a bécsi kongresszus (1814-1815) visszaállította a régi rendet.

Az olasz egység

Az országegyesítés minkéntjével kapcsolatban két út vetődött fel. Az egyik hívei a köztársaságot akarták kikiáltani és elűzni a feudális dinasztiákat. Ezt a mozgalmat Giuseppe Mazzini és Garibaldi fémjelezte. A másik út szerint külső segítséggel és a törvényesen hatalmon lévő Savoyaiak vezetésével kell újraegyesíteni az országot. E mozgalom fő szószólója Camillo Cavour volt, a Szárd-Piemonti Királyság miniszterelnöke.
GaribaldiA krími háborúba a Szárd-Piemonti Királyság angol-francia oldalon csapatokat küldött és győzött. A párizsi béketárgyalásokon Cavournak sikerült elérnie a nagyhatalmaknál az olasz egység támogatását. A tárgyalások lezárásaként 1858-ban megszületett a plombiersi egyezmény, amelyben III. Napóleon vállalta, hogy Savoya és Nizza fejében segítséget nyújt Ausztria ellen. 1859-ben el is kezdődött a háború, de a kezdeti győzelmek után Villafrancánal a franciák váratlanul fegyverszünetet kötöttek és Velence osztrák kézen maradt. Ezután a közép-itáliai fejedelemségek csatlakoztak Olaszországhoz.
Garibaldi 1860. május 11-én partraszállt a szicíliai Marsalában. A Volturnói csatával a nápolyi Bourbon-ház uralma is összeomlott. Garibaldi a hatalmat Viktor Emánuelnek, a szárd-piemonti királynak adta át. 1861. március 18-án kikiáltották az Olasz Királyságot. Az így létrejött egységes Olaszországnak azonban Róma és Velence ekkor még nem volt része.
Az Olasz Királyság 1866-ban porosz és francia segítséggel hadat üzent Ausztriának. Königgrätznél a poroszok súlyos vereséget mértek az osztrák seregre. Az ezt követő bécsi békében Velence az Olasz Királysághoz került. Garibaldi 1867-ben (már másodszor) Róma ellen indult, de a pápai seregek a francia helyőrség segítségével visszaverték. 1870-ben kitört a porosz–francia háború. III. Napóleon nem tudta megtartani a Pápai államot, szeptember 20-án az olasz csapatok bevonultak Rómába. A pápa a Vatikánba húzódott vissza.

Olaszország a 20. században

1900-ban egy anarchista merénylő meggyilkolta II. Umberto királyt, utódja III. Viktor Emánuel lett. Olaszország az első világháború kitörésekor kinyilvánította semlegességét, 1915-ben pedig az antant oldalán szállt harcba az Osztrák-Magyar Monarchia ellen. Az antant győzelme után 1919-ben Ausztriától megszerezte Dél-Tirolt és Triesztet, Fiume pedig G. D'Anunzio költő fegyveres akciója nyomán került hozzá.
Benito MussoliniA Benito Mussolini vezette Fasiszta Párt 1919-ben alakult, de 1921-ben már jelentős választási sikereket könyvelhetett el. 1922. októberében III. Viktor Emánuel a marcia su Roma hatására Mussolinit miniszterelnökké nevezte ki. Ezzel a fasizmus 1944-ig Olaszország uralkodó ideológiájává vált. Az 1924-es választásokon a Fasiszta Párt abszolút többséget ért el. Felállították a Fasiszta Nagytanácsot, betiltották a Fasiszta Párton kívüli politikai szervezeteket, sajtócenzúrát vezettek be, felállították a politikai rendőrséget. 1928-ra a parlamentet megfosztották hatalmától, helyét az ún. korporációs (hivatásrendi) rendszer foglalta el. Mussolini, a Duce (vezér), egyedüli államvallássá tette a katolicizmust, a lateráni egyezményben (1929) elismerte a Vatikán függetlenségét. 1935-36-ban Olaszország meghódította Etiópiát. 1939-ben megszállta Albániát. 1936-ban létrejött a Berlin-Róma tengely, 1937-ben Olaszország csatlakozott az Antikomintern paktumhoz. 1940-ben Olaszország Németország oldalán lépett be a II. világháborúba, de Görögországot csak német segítséggel tudta Giovanni SpadoliniCraxielfoglalni, Afrikából pedig az angolok kiszorították csapatait. 1943. júliusában a szövetségesek Itáliában szálltak partra. Az ország északi és középső részét a németek szállták meg, a letartóztatott és később kiszabadított Mussolini vezetésével, Salói Köztársaság (1943-1945) néven bábállamot hoztak létre. A németek végül 1945. májusában kapituláltak. A háborút lezáró békében Olaszország elveszítette gyarmatait, jóvátétel megfizetésére kötelezték. 1946-ban kikiáltották a köztársaságot, a Marshall-terv segítségével megfékezték az inflációt, megindították a gazdaságot, 1949-ben az ország belépett a NATO-ba, 1957-ben az EGK-ba. A háborút követően 1981-ig mindvégig kereszténydemokrata politikus volt a miniszterelnök, ekkor a köztársaság párti politikus, Giovanni Spadolini töltötte be a tisztséget, őt 1983 és 1987 között a szocialista Craxi váltotta.
1993. áprilisában az emberek a politikai reform mellett döntöttek, új miniszterelnököt, Carlo Azeglio Ciampit választották meg, aki korrupciós botrányok miatt 1994. A 2001-es választások eredményeképpen a miniszterelnök Silvio Berlusconi lettLamberto Dinijanuárjában lemondani kényszerült. Az 1994-es választások eredményeként kormányra került a médiacézár Silvio Berlusconi Forza Italia ("Hajrá Olaszország") pártja, amely a szeparatista Északi Ligával és a neofasiszta Nemzeti Szövetséggel alkotott koalíciót. Az Északi Liga még 1994-ben megvonta támogatását, így Berlusconi lemondott. 1995 és 1996 között Lamberto Dini volt a miniszterelnök. Az 1996-os választásokon az Olíva Fa koalíció győzött, amely a Baloldali Demokratikus Pártból, a volt Kereszténydemokratákból és Dini Olaszországi Megújulás Pártjából állt, de szüksége volt a kommunista párt támogatására is. A miniszterelnök a közgazdász Romano Prodi lett, akinek viszont a Jacques Santer vezette Európai Bizottság lemondását követően felkínálták a Bizottság elnöki tisztségét, amit el is fogadott. A 2001-es választások eredményeképpen a miniszterelnök Silvio Berlusconi lett, őt a közelmúltban Romano Prodi váltotta.

Városok, látnivalók:

Assisi

Assisi látképeA város Perugia tartományban található. Leghíresebb szülöttei Assisi Szent Ferenc, a ferences rend alapítója és Szent Klára, a klarissza rend alapítója.

 

 

Története:

Kr. e. 1000 körül vándor umbriaiak telepedtek le a jelenlegi város szomszédságában, és a magaslatokon erődített településeket építettek. Kr. e. 450 táján ezeket a településeket fokozatosan az etruszkok foglalták el. Az ókori Római Birodalom Kr. e. 295-ben a sentinumi csata után szerezte meg a hatalmat Itália központi részén. Ekkor épült a virágzó Asisium municípium a Subasio hegység teraszain. A római idők emlékei most is megtalálhatók Assisiben: a városfalak, a fórum, egy színház, egy amfiteátrum és Minerva; ez utóbbi átépítve Santa Maria sopra Minerva templom néven ismeretes. Kr. u. 238-ban Assisi Rufinus keresztény hitre térítette a várost. (A hagyomány szerint a vértanú püspök maradványai a San Rufino katedrálisban nyugszanak). 545-ben Totila osztrogót király lerombolta a város nagy részét. Ezután Assisi a lombardok, majd később a frankok uralma alá került. A 11. században a város független ghibellin közösséggé vált. Állandó harcban álltak a guelf Perugiával. Egy ilyen háborúban történt, hogy Giovanni di Bernardonét, a későbbi Assisi Szent Ferencet foglyul ejtették, elindítva ezzel azt az eseménysorozatot, amely a ferences rend megalapításához vezetett.A város a 13. században kezdett az ókori falakon kívülre is terjeszkedni. Ekkor a város pápai fennhatóság alatt volt. Az 1348-as pestisjárvány idején a város hanyatlásnak indult. A reneszánsz és az azt követő évszázadok alatt a város békésen fejlődött; ezt jelzik a korszak palotái is.1997-ben Assisit két földrengés sújtotta. Több műemlék súlyosan károsodott, de a város legfőbb műemléke, a Szent Ferenc bazilika kevesebb mint két év alatt újra kinyitott. 2000-ben a várost, benne a Szent Ferenc-bazilikát és a többi ferences emlékhelyet a Világörökség részévé nyilvánították.

Látnivalók:

Assisi Szent Ferenc-bazilika és kolostor:

Szent Ferenc-bazilika1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté nyilvánította Ferencet, és másnap elhelyezte a Paradicsom-dombon a templom alapkövét. A templom terveit Elia Bombardone testvér, Ferenc első követőinek egyike készítette és ő felügyelte az építkezést is. 1230. május 25-én, pünkösd napján Szent Ferenc maradványait egy kőszarkofágban elhelyezték a templom főoltárja alatt. Hamarosan megépült a kripta, amit alsó templomnak neveztek. A felső templom építését 1239-ben kezdték el és 1253-ban fejezték be. IV. Miklós pápa 1288-ban pápai templom rangjára emelte a helyet. 1997. szeptember 26-án Assisit földrengés rázta meg. A bazilika súlyosan károsodott és két évig zárva volt a restaurálás miatt.Az altemplomot Cimabue és Giotto freskói díszítik; a felső templomban Giotto és tanítványainak freskói Szent Ferenc életét ábrázolják.

Egyéb érdekes épületek:

A Santa Chiara gótikus bazilika (1257), a Santa Maria degli Angeli-templom (1569), amely magában foglalja a Portiunkula-kápolnát (Hilarius, Viterbo és Overbeck értékes fesményeivel), a középkori Rocca Grande erősségnek, egy Minerva-templomnak, a római vízvezeték és az etruszk falak romjai, a San Rufino katedrális (1140) és a  Rocca Maggiore várkastély (1367)

 

Bologna

Története:

Bologna látképeBolognát az i. e. 5. században alapították az Etruszkok Felisina néven. A területet ezt megelőzően pásztorok, földművesek lakták. A település a hegyen található szentély körül alakult ki, amelyet temető övezett. A római időkben Bononia városnak 2 főutcája volt. Az 5. században Petronius püspök alatt megépült a Santo Stefano templomegyüttes. 728-ban a longobárdok foglalták el. A 11. században szabad kommuna alakult a városban. 1088-ban alapították az egyetemet, amely a legelső volt Európában.

Látnivalók:

Bologna legfőbb látványosságai és turista attrakciói innen rövid sétával elérhetőek, mint például a ferde tornyok, melyek egyik fő szimbólumává váltak.
A Piazza Maggiore egy nagy sétáló tér, körbevéve középkori, reneszánsz épületekkel.
A Piazza Nettuno a gyönyörű Neptun szökökútról híres. Bologna épületein minden történelmi és stíluskorszak, a gótikus stílus, a reneszánsz és a barokk is nyomot hagyott.
A város központjában található a híres székesegyháza, amit 1390-ben kezdtek el olasz-gót stílusban építeni, de máig nem fejezték be. A San Petronio Bazilika Bologna legnagyobb temploma, és az ötödik legnagyobb a világon. Belsejét számos kép, emlékszobor és Cassini által szerkesztett délkör díszít. Lenyűgöző látvány, Olaszország legstílusosabb gótikus építménye. A közelében, pedig ott áll az impozáns Palazzo Comunale, a városháza. 700 éve innen igazgatják a várost. Barokk főkapuja fölött a naptárkészítő XIII. Gergely pápa bronzszobra áll, aki a város szülötte.
A szomszédos kolostorban élt és halt meg Szent Domonkos, a domonkosok rendjének alapítója.
Bologna érdekessége a Jeruzsálem-negyed is, ahol hitbuzgó városi polgárok elhatározták, hogy megteremtik a maguk Szentföldjét, így épült fel a Santo Stafano templomegyüttes, Petronius püspök alatt az 5. században, amely két különböző korból való épületből áll, és a Santa Maria dei Servi szép oszlopos előcsarnokkal és főoltárral.
Felkereshetjük Rossini házát is, A sevillai borbély szerzője húsz évig élvezte Bologna vendégszeretetét. A Palazzo di Re Enzo egy romantikus történet színhelye. A bolognaiak a fossaltai csatában foglyul ejtették II. Frigyes császár házasságon kívül született fiát, Enzót, és haláláig ebben a palotában őrizték.
A város közepe táján áll a két híres ferdetorony, Bologna jellegzetessége, ahonnan csodállatos panorámában gyönyörködhetnek az odalátogatók. Az egyiket 1109-ben Asinelli kezdett meg, és róla is neveztek el, 97.6 méter magas, 1.23 méternyi elhajlással. A másikat 1110-ben építették, amelyet szintén építésze után Garisendának hívnak, 49.6 méter magas, 3.04 méternyi elhajlással.
E tornyoktól délre található a Loggia dei Mercanti, a régi börze. Bolognaban magánpaloták is vannak, többek között a Palazzo Albergati és az Aldrovandi. A város nyilvános parkjai a Giardini Margherita délen és a Giardino Montagnole az északi részen.

 

Cagliari

Története:

Cagliari tengerpartjaA települést a föniciaiak alapították az ie. 7. században és Sulcis, Nora, Tharros városokhoz hasonlóan a szardíniai kereskedelmi kolóniák egyike volt. A föniciaiakat a karthágóiak követték, majd ie. 238-ban, amikor Róma legyőzte Karthágót a Római Köztársaság része lett. Később a vandálok foglalták el, majd a Bizánci Birodalom része lett. Ezután Karalis független állam, úgynevezett "giudicato" fővárosa lett, melyet a "giudice" a bíró irányított. Ebben az önálló időszakában a várost gyakran fenyegették a tenger felől mór kalóztámadások, ezért csaknem elnéptelenedett.A 11. században Pisa, amely már korábban megszerezte a Sulcis vidéket, meghódította Karalist is és újjáépítette Gagliari városát. A 14. században egy, a pisaiakkal vívott csata után Cagliarit meghódította az Aragóniai Királyság és amikor a teljes sziget ellenőrzésük alá került Cagliari (melyet akkor katalánul Càllernek neveztek) a szardíniai alkirályság fővárosa lett. Az egységes Spanyol Királyság létrejöttével a város is ennek része lett. A spanyol uralom a város és a sziget hanyatlásának időszaka volt. A 18. századi rövid osztrák uralom után 1720-ban Cagliari Szardíniával együtt a Savoyai-ház uralma alá került, akik felvették a Szardínia királya címet. A Szardíniai Királyság Szardínia mellett magában foglalta Savoyát, Nizzát, Piemontot és Liguriát is. Székhelye azonban nem Szardínián, hanem a kontinensen Torinóban volt. Itt volt a királyi udvar és a parlament is. Az 1870. évi olasz egyesítés után a város gyors növekedésnek indult. A várost a II. világháború alatt 1943 februárjában heves szövetséges bombatámadás érte, ekkor sokan menekültek el a városból a biztonságosabb falvakba. A háború után a népesség gyors növekedésnek indult és új, korszerű lakónegyedek és háztömbök épültek.

Látnivalók:

A via Roma forgatagaA via Roma nem csak a kávéházai, üzletei miatt kedveltsétahely és bevásárlóközpont, hanem értékes épületei valamint a tőle pár lépésnyire  a Piazza Matteottin található trópusi parkja miatt is fontos központja a városnak. Nem messze a Tanácsháza ( Palazzo Civico) mutatós épülete látható.A via Roma tengerpart felőli részén gépkocsikat is szállító kompkikötőt találunk. A város legérdekesebb része a részben ma is bástyákkal körülvett Óváros. Megtekintést érdemel  a 30 m magas, nyers kövekböl készült, kötőanyag nélküli Elefánt-torony (Torre del’Elefante). Az építményt, mely 1307-ben a szárd Giovanni Capula tervei alapján  készült, a spanyolok és a piemontiak is börtönnek használták. Az egyetemet ( Universitá) V. Pál pápa alapította 1606-ban. A mai épület csak másfél évszázaddal később épült. Múzeuma, fontos földtani és kőzettani gyűjteményt őriz. Valamint könyvtárában őrzik a Divina Commedia egyik XIV.századi másolatát. A város nevezetességei közé tartozik a Terazzo Umberto I., a Dóm, az Elöljárósági palota ( Palazzo dello Az Elefánt-toronyPrefettura). Ez utóbbi, eredetileg a spanyol alkirály, később szárd-piemonti királyok rezidencája volt. A szárd várépítés egyik legszebb középkori emlékének tudható be a Torre di S. Pancrazio erődtorony. Jelenleg restauráció alatt áll. A római amfiteátrum az egész sziget legnagyobb szabású ókori emléke. Templomai közül említést érdemel a Chiesa di S.Michele, Chiesa di Santa Anna, Chiesa di S. Efisio, Santuario di Bonaria, Chiesa di S.Domenico.

Firenze

Története:

Az i.e. 8-7 században a mai városközponttól északra, Fiesole (latinosan Faesule) területén az etruszkok egyik városa állt, mely az Arno eme szakaszán elterülő települések felett uralkodott. Etruszk temető nyomait találták meg a folyó bal partján, nem messze a Ponte Vecchiótól. Az etruszkok terjeszkedését Róma állította meg az i.e. 3-2 században. A rómaiak rendre meghódították a legfontosabb kereskedelmi csomópontokat, többek között a Ponte Vecchio helyén lévő átkelőhelyet is. Sulla alatt az i.e. 1 században római kézre került a fiesolei fellegvár is. I.e. 59-ben Julius Caesar veterán katonái egy új coloniát létesítettek az Arno jobb partján, melynek a Florentia nevet adták, melynek jelentése virágzó. Egy antik monda szerint a város nevét egy etruszk király, Fiorinus után kapta, akit a legenda szerint a folyó partján temettek el. Egy másik monda szerint nevét az Arno habzó vizéről (fluens) kapta, de létezik olyan legenda is mely szerint az Arno partján elterülő virágos mezők ihlették (flora) a rómaiakat a névválasztásban. Az elfogadott elmélet szerint a római katonák jókívánságként adták a virágzó nevet városuknak, természetes óhajként, hogy új településük szépen kibontakozzék és virágozzék. A négyszögletű várost téglafallal vették körül és a derékszögben egymást metsző két főútja végén kapukat építettek. Ezt a városszerkezetet a középkori belváros is megőrizte. A két főútvonal a Cardo Maximus (ma Via Strozzi - Via degli Speziali - Via del Corso) és a Decumanus (ma Via Calimala - Via Roma) voltak. Az egykori római fórum helyét ma a Piazza della Reppublica foglalja el, a színház a Piazza Signoria helyén volt, míg a thermák a mai Via delle Terme mentén. A város védőistene Mars volt, szentélye valószínűleg a mai Battistero helyén állt.

Középkor

Annak ellenére, hogy a kereszténység már a 3. században elterjedt a városban, az első püspök említése csak 313-ból származik. Az 5. század népvándorlásainak pusztításai Firenzét sem kímélték: 405-ben a keleti gótok, majd 541-ben a Totilla vezette gótok pusztították el a várost. A hagyomány szerint a várost Nagy Károly építtette újjá, aki a 786-os év karácsonyát itt töltötte. Az ezredforduló idején Firenze felett őrgrófok uralkodtak. A helyiek különösképpen tisztelik Hugo őrgrófot, aki 1001-ben számos kiváltsággal ajándékozta meg a várost. A 11. század végén Mathild őrgrófnő a pápát támogatta a IV. Henrik német-római császárral vívott háborújában. Köszönetképpen az elkövetkezendő évszázadok során számos leánygyermeket Contessa (Grófnő) névre kereszteltek.
A 11. századtól kezdve a gazdag firenzei kereskedő- és bankárcsaládok egyre nagyobb befolyásra tettek szert és különböző hatalmi, politikai csoportosulásokba szerveződtek. Ezt a politikai helyzetet a történetírók a „tornyok társasága” (Societa dei Torri) korszakának nevezik. A név azzal magyarázható, hogy annak idején minden nemesi család felé egy-egy torony magasodott, mivel egyrészt nem volt elegendő hely terjeszkedésre a városfalakon belül, másrészt pedig kiváló védelmet biztosítottak a különböző pártok közötti villongások során. Ma már csak kevés torony őrzi ennek az emlékét, mivel vagy elpusztultak, vagy pedig a központi hatalom megszilárdulása miatt a tulajdonosok kénytelenek voltak lebontani őket.
A 12. századtól kezdődően a város életében egyre fontosabb szerepet kapott a városi bíró, az úgynevezett Podestà, aki nem lehetett helyi születésű, ezzel biztosítva elfogulatlanságát és tárgyilagosságát.
A 13. századra a hatalmi csoportosulások két tömbbe tömörültek: a pápát támogató guelfek és a német-római császárt pártoló ghibellinek. Versengésük évszázadokon át nyugtalanságban tartotta nemcsak Firenzét, hanem Toszkána többi nagyobb városát is. A két párt közötti gyűlölet 1215 húsvétján robbant ki, amikor a guelf-párti Buondelmonti család egyik ifjú sarja megkérte a ghibellin párti Amidei lány kezét. A sérelem miatt az Amideik az Uberti család segítségét kérték és meggyilkolták az ifjú Buondelmontit. A ghibellineknek 1249-ben sikerült kiűzniük a guelfeket a városból, de diadaluk rövid életű volt, hiszen a város környéki területek, melyektől Firenze gazdasága nagyban függött a pápához hű párt kezén maradtak. A guelfek 1250-ben visszatértek a városba. Ekkor megreformálták a városvezetést: a közösség élére a Signoria (városi tanács) által kinevezett Primo Popolót állították, a biztonság felügyeletére pedig egy Capitano del Popolót neveztek ki. A következő néhány évben Firenze virágzásnak indult, ekkor verték az első aranypénzeket, az Európában nagybecsült „fiorentino d'orókat”, valamint sikerült meghódítaniuk Volterrát, San Gimmignanót, Poggibonsit, de kiterjesztették befolyásukat Pisára, Luccára, Pistoiára, Arezzóra és Sienára is.
1260-ban a ghibelineket száműzték a városból és mikor ezek Sienába menekültek, a firenzeiek e közeli város falaiig nyomultak, de Montaperti mellett vereséget szenvedtek. A diadalittas sienaiak Firenze elpusztítását javasolták, de egy városához hű ghibellin tanácsára eláltak szándékuktól. Rövid hatéves ghibellin uralkodás után a hatalom ismét a guelfek kezébe került, akik alatt kiterebélyesedett a gazdasági és kulturális élet virágzása, amely Firenzét a késő középkor egyik legfontosabb európai városállamává tette.
A 13. század végén Firenze többször is háborúba keveredett Pisával, Luccával és Arezzóval, de a háborús pusztításoknál jóval nagyobb károkat okozott az Arno 1333-as áradása (mely az összes hidat elsodorta) valamint az 1340. évi pestisjárvány, mely megtizedelte a lakosságot. A város gazdaságának alapját továbbra is a bankok és a textilipar képezte és a vagyon néhány befolyásosabb család kezében összpontosult, ami súlyos politikai ellentétekhez vezetett, emiatt többször is lázadások, pártvillongások törtek ki. Mindezek ellenére a városban virágzott a kulturális élet és hamarosan az itáliai reneszánsz vezető városává nőtte ki magát.

Reneszánsz

Firenze látképe a dómmalA Medici-család uralmának tulajdonképpeni megalapítója Giovanni di Bicci de' Medici (1360–1429) volt. Fiát, Cosimo de' Medicit (1389–1464) az Albizziak ugyan megbuktatták, de egyévnyi száműzetés után 1434-ben visszatért, és ettől kezdve igazi fejedelmi hatalommal kormányozta a várost anélkül, hogy a köztársasági államformát megsértette volna. A Milánóval viselt háborúit az Anghiari melletti győzelem fejezte be. Cosimo pártfogása mellett a tudományok és művészetek virágzásnak indultak: Brunelleschi, Donatello, Masaccio, Lippi, Michelozzo az ő részére dolgoztak; ő alapította a platói akadémiát és a Medici-könyvtárat. Halála után a nép a Pater patriae („A haza atyja”) névvel illette. Az uralomban beteges fia, Piero de’ Medici (1416–1469) követte, őt pedig 1469-ben fia, Lorenzo de' Medici (1449–1492), akit il Magnificónak is neveztek. Lorenzo mint államférfi, költő, és mint a tudományok és művészetek pártfogója halhatatlan hírre tett szert. Firenze lett az olasz szellemi mozgalom és művészet középpontja. A legkitűnőbb művészeken kívül a legjelesebb filozófusok is Lorenzo pompás udvara köré gyülekeztek. Reuchlin Firenzébe jött, hogy görögül tanuljon. Lorenzo uralmát a Pazzik összeesküvése sem tudta megtörni 1478-ban, bár Lorenzo öccse, Giuliano de' Medici (1453–1478) áldozatul esett neki. A külső veszélyek ellen ügyesen megkötött szövetségekkel védelmezte magát, a városban magában pedig állását pazar költekezéssel erősítette meg, amit főként nyilvános pénzekből fedezett. Korlátlan uralkodóként kormányzott, csak a fejedelmi címe hiányzott. 1492. április 8-án halt meg Careggiban.
Lorenzo halála után a nép szabadságszeretete, amelyet Savonarola új lángra élesztett, föltámadt a Mediciek uralma ellen. 1494-ben II. Piero de' Medicit (1471–1503) testvéreivel együtt elűzték, és az uralmat egy demokratikus nagytanácsra bízták. Savonarola 1498-ban máglyán végezte életét, de szellemének iránya fennmaradt és 1502-ben a becsületes Piero Soderinit választották élethossziglani gonfalonierévé, aki Pisát 15 évi küzdelem után újra elfoglalta. 1512-ben Giovanni di Lorenzo de' Medici (1475–1521) (a későbbi X. Leó pápa) és Giuliano de' Medici (1479–1516) spanyol csapatok élén visszatértek a városba. Utánuk Lorenzo di Pierfrancesco de' Medici (1463–1503) és később Giulio de' Medici (1478–1534) vezette Firenze kormányügyeit. Mikor ő VII. Kelemen néven a pápai székre jutott, a Mediciek uralma 1527-ben újra megdőlt.

Újkor

A Medici-uralmat V. Károly császár hadai állították újból helyre 1530-ban, miután a várost 11 hónapig ostromolták. Az ostromnál Firenze hadait Francesco Ferruccio vezérelte és a védelmi munkálatoknál Michelangelo is részt vett. Alessandro Medici ekkor mint örökös herceg foglalta el a kormányszéket. Halála után őt I. Cosimo követte, aki 1569-ben felvette a nagyhercegi címet és a város különböző birtokainak, az Arno vidékének, Arezzónak, Cortonának, Montepulcianónak, Volterrának, Pisának, Pesciának, Pistojának és 1555-ben Sienának egyesítése után megalapította Toszkánát, mint monarchikus államot. Alessandro 1564-ben lemondott fia, Francesco (1564–1587) javára. Francescót a nagyhercegi székben I. Ferdinánd, II. Cosimo, II. Ferdinánd és III. Cosimo követték. Végül Gian Gastonnal 1737-ben kihalt a Medici-család. Ekkor a német császár, Ferenc a lothariai hercegnek (1737-65) juttatta, aki 1763-ban Toszkánát osztrák secundogeniturává tette.
Firenze 1859-ig osztrák kézen maradt, csak a napóleoni háborúk idején szakadt meg a Habsburgok uralma a város felett másfél évtizedre. Napóleon 1801-ben létrehozta az Etrúriai Köztársaságot, majd bekebelezte a Toszkánai Nagyhercegség területét a Francia Császárságba, nagyhercegnővé pedig saját nővérét, Elisát tette meg. Napóleon bukása után 1815-ben visszatért III. Ferdinánd, akinek fia II. Lipót 1859-ben lemondott az uralkodásról és családjával együtt elhagyta Toszkánát. Firenze és Toszkána 1865. március 15-én csatlakozott az egyesült Olasz Királysághoz és ezzek a városállam közel ezeréves fennállása megszűnt. Mint az Olasz Királyság egyik nagymultú, híres városa azonban továbbra is fontos szerepet játszott, ennek bizonyítéka, hogy 1865-1871 között a királyság fővárosa volt.

20. század

A következő hetven évben Firenze osztozott az egységes Olaszország sorsában. A város lakossága megháromszorozódott, a gazdasága pedig fellendült.
1944. augusztus 4-ére virradó éjjel a Dél-Olaszország felől visszahúzódó német csapatok felrobbantották az Arno összes hídját a Ponte Vecchio kivételével, de a hídfő kétszáz méteres körzetében az összes épületet felrobbantották ezzel elpusztítva Firenze belvárosának legrégebbi részét. A károkat két évtized alatt sikerült helyreállítani.
1966 novemberében az Arno hirtelen jött áradása elárasztotta a történelmi városközpont nagyrészét, súlyosan megrongálta a Ponte Vecchio pilléreit, a Santa Croce templom csodálatos festményei olajos, szennyes vízzel borította, a Nemzeti Könyvtárban pedig felbecsülhetetlen értékű kéziratokat, kódexeket tett tönkre.
Az 1970-es években a város lakossága majdnem elérte a félmilliót, az új városrészek körbevették a történelmi városmagot, de az elmúlt harminc évben a lakosság száma már fokozatosan csökkent.
1982-ben Firenze történelmi központját az UNESCO a Világörökség részévé nyílvánította, majd 1986-ban a város Európa kulturális fővárosává.

Látnivalók:

Dóm tér

* Keresztelő Szent János-kápolna

Nyolcszögű kupolás épület, külső falain különböző színű márványlapokból álló díszítéssel. Eredetileg Firenze székesegyháza volt. A toscanai román izlés valódi remeke. 1100-ban alapították, de csak jóval későbben fejezték be. A XIV-XV. században kapta három bronzajtaját; ezek közt a legrégibb Andrea Pisanótól (1330) származik. Északi kapuját 1403-1424 között Lorenzo Ghiberti (1378-1455) alkotta. Michelangelo mondása szerint e kapuk megérdemelnék, hogy a menyország kapui legyenek.

* Firenzei dóm

1294-ben néphatározat alapította. Az építést eleinte Arnolfo di Cambio, később Giotto vezette. 1357-ben az eredeti tervet kibővítették. Brunelleschi 1420-ban átvette a munkát, ekkor készen volt a hosszház és a boltváll magasságáig a kupolatér; ő a kupolát készítette el. 40 métert meghaladó fesztávolságú, nyolcszög-alaprajzú tér fölé kettős héjú kolostor boltozat emelkedik. Szerkezete még gótikus. Vannak újszerű szerkezeti, építéstechnikai jellegzetességei is. A vastagabb belső héjban 64 rejtett, spirálvonalban felfeelé haladó bordát hozott létre, így a kupola szerkezete önhordó lett, nem kellett aláállványozni a teljes építkezés ideje alatt. 1436-ban szentelték fel. A templom 169 méter hosszú, 104 méter széles, kupolája a laternával 107 méter magas. Homlokzatát 1887-ben leplezték le. Belseje meglehetősen puritán, de több gyönyörű festmény és síremlék ékesíti.

* Harangtorony

1334-ben készült a 84,7 méteres, gótikus harangtorony, melyet márványberakás fed. A köznép ma is Giotto tornyának hívja. Építését teljesen csak 1387-ben fejezték be. Nyugati oldalát Donatello szobrai, többi közt a híres Zuccone (Dávid szobra), déli és északi oldalát Giotto és Andrea Pisano szép reliefjei ékesítik.

* Dóm-múzeum

Az Opera del Duomoban őrzik az 1891-ben megnyitott Museo del Duomot, a székesegyházból való régiségeket, többek közt a Luca della Robbiatól és Donatellótól származó éneklő és táncoló fiúk és lányok csoportjait s más domborműveket, szobrokat, ötvöstárgyakat.

Piazza delle Carmine:

* Santa Maria del Carmine-templom

Masaccio egy gyönyörű képével, amely Szent Pétert ábrázolja, amint Krisztus parancsára a pénzt a vámszedőnek átadja.

A Via Cavouron, a Dóm közelében:

* Palazzo Medici-Riccardi

Michelozzo di Bartolomeo (1396-1472) kezdte el a Medici-palota építését, mely 1444-1459 között készült el. A palotát a 17. században kétszeresére bővítették, s ekkor vált belőle Palazzo Medici-Ricardi. A kora reneszánsz típusú épület, annak is egyik első példája. Homlokzata kváderkövekből épült, párkányok által tagolt, monumentális hatású. Újszerű oszlopos, árkádos udvara.

Piazza di San Lorenzo

* Giovanni delle Bande Nere szobra

1540-ben készült alkotás a híres zsoldosvezérről.

* San Lorenzo-bazilika

A templomot 390-ben alapították és Szent Ambrozius 393-ban szentelte fel. 1425-ben Brunelleschi tervei szerint újjáépítették. A Medici-család megbízásából kezdte el a leégett templom renoválását, de nem volt ideje befejezni. Tervei szerint készült el a régi sekrestye, a Sagrestia Vecchia, és a templom belső tere. Homlokzatának belső része már Michelangelo műve. Egyik mellékhajójában Benvenuto síremléke látható Thorwaldsentől; régi sekrestyéjében szépek Donatello dekorációi.
o Biblioteca Laurenziana: A templom szomszédságában őrzik a Medici Cosimotól 1444-ben alapított, többek közt görög és latin klasszikusok igen értékes kézirataival (1000) rendelkező könyvtárat.
o Új Sekrestye (Sagrestia Nuova) és a Fejedelem-kápolna (Capp. dei Principi): A Lorenzo-templommal van összekötve a Medici-házból való nagyhercegek 1604-ben Matteo Nigetti által épített temetkező temploma. A Sagrestia Nuovát 1523-1529 között VII. Kelemen pápa megbízásából Michelangelo építette a Medici-család mauzóleumaként. Az épület egyszerű, négyszögletes, kupolás építmény, melyben Giuliano és Lorenzo Medicinek a síremléke található. Michelangelo az egészet nem fejezhette be, de architekturája és faragványai így is egyöntetűek.

* Santa Maria Novella-bazilika

A Piazza di Santa Maria Novellán áll, szép márványhomlokzatokkal, pompás főportállal, Massachio és Ghirlandaio szép freskóival, a Capella degli Spagnuoliban Giotto tanítványainak festményeivel.

Piazza della Signoria

* Palazzo Vecchio vagy Palazzo della Signoria

Ma Városháza, de eredetileg a Signoriának, a köztársasági kormánynak, később I. Cosimo nagyhercegnek a székhelye volt. Várszerü épület magas pártázattal. 1298-ban Arnolfo di Cambio kezdte építeni. 94 méter magas tornya csak a XV. században készült el teljesen.

* Neptun-kút

Nagy manierista stílusú kút Ammanatitól (1575) Neptunusszal, a tritonokkal és négy tengeri istennővel, Giovanni da Bologna iskolájából.

* I. Cosimo lovasszobra
* Palazzo Uguccioni
* Loggia dei Lanzi

A tér déli szögletében álló pompás, nyílt csarnok, amely nevét I. Cosimo német Landsknechtjeitől kapta; eredetileg mint Loggia dei Signori. 1356-76-ban épült Andrea Orcagna tervei nyomán.

* Uffizi-palota

Az Uffizi-palotaA Palazzo Vecchio szögletén az Arno felé áll. 1560-tól 1574-ig Vasari építette kormányzati célokra. Jelenleg a Nemzeti Könyvtár (Biblioteca Nazionale), a Toscanai Központi Archívum és az Uffizi-képtár (Galleria degli Uffizi) helyezkedik el az épületben. Ez utóbbi a Mediciek gyűjteményeiből keletkezett; művészeti kincseit és gazdagságát tekintve egyike a világ első ilyen galériájának, s leghíresebb múzeumoknak. A képtárat az Arno balpartján levő Pitti-palotával hosszú folyosó köti össze, tele értékes gobelinekkel és más műtárgyakkal. Különlegesen gazdag festmény és antik szoborgyűjteménye. Az alkotások között Giotto, Simone Martini, Piero della Francesca, Beato Angelico, Filippo Lippi, Botticelli, Mantegna, Correggio, Leonardo, Raffaello, Michelangelo, Caravaggio művei sorakoznak. Német és flamand mesterek alkotásai - Dürer, Rembrandt, Rubens - ugyancsak megtekinthetők. Része a Corridoio Vasariano (Vasari-folyosó) is.

Piazza Firenze

* Palazzo Tribunale

A bíróság épülete, barokk stílusú.

* Palazzo Gondi

A bíróságtól balra, Sangallo akotása.

Via di Proncosolo

* Palazzo del Podestá vagy Bargello

Gótikus, erődszerű palota, amelyet 1255-ben kezdték építeni, 1859-1865 között teljesen restaurálták és a középkori és reneszánsz olasz régiségek gyűjteménye számára Nemzeti Múzeummá avatták, különösen bronz- és márványtárgyai kötik le a figyelmet. Benne megcsodálhatók Andrea del Verrocchio, Donatello, Luca della Robbia és más toszkán művészek alkotásai.

* Badia-templom

Bencések számára készült a Bargelloval szemben. Jelenlegi formájában a XVII. századból származik, ám jóval korábban, a X. században alapították.

Via Dante

* Dante háza

E házban született Dante. Az Alighieri családnak több épülete is volt az utcában.

Via Strozzi

* Palazzo Strozzi

Palazzo Strozzi1489-ben készült reneszánsz épület, melynek építészéről nem tudni biztos adatot. Benedetto da Maiano szobrásznak vagy Giuliano da Sangallonak tulajdonítják. Koszorúpárkánya Cronaca munkája. Jellegzetessége, hogy kváderkövei minden emeleten egyre kevésbé kiugrók.

Via Tornabuoni

* Palazzo Spini-Ferrati

Hatalmas palotaépület az Arno hídja mellett. 1289-ből származik.

* Palazzo Antinori

1465-ben épült palota, tervezője Maiano műhelye volt.

Piazza Santa Trinità

* Szentháromság-templom

1250-ből Benedetto da Rovezzano szép márványoltárával és Ghirlandaio freskóival.

* Palazzo Bartollini-Salimbeni
* SS. Apostoli-templom

A város legrégebbi templomainak egyike, román stílusú alkotás a XI. századból.

Via Porta Rossa

* Palazzo Davanzati

XIV. századi patríciusház, ma a Régi Firenzei Ház Múzeuma (Museo della Casa Fiorentina Antica), korhű berendezéssel.

* Palazzo di Parte Guelfa

XIII. században született gótikus építmény, dolgozott rajt többek között Brunelleschi is.

* Loggia del Mercato Nuovo

Az ún. Új piac csarnoka, valójában XVI. századból származó reneszánsz, nyitott épület virág- és ajándéktárgyvásárral.

Via Buonarrotti

* Michelangelo háza

A tér közelében, a Via Buonarotti szögletén áll Michelangelo háza, a rá vonatkozó emléktárgyakkal, néhány ifjúkori művével és vázlataival.

Via Pietrapiana

* San Ambrogio-templom

 

Via della Colonna

* S.M. Maddalena dei Pazzi-kolostor

Káptalanterme Perugino freskóját őrzi.

Piazza della Santissima Annunziata

* I. Ferdinánd nagyherceg lovasszobra

A tér közepén áll, Gianbologna alkotása, Pietro Tocca fejezte be 1608-ban, tőle származnak a tér két oldalán álló - barokk izléstre valló - szökőkutak is.

* Lelencház vagy Az Ártatlanok Kórháza

A tér délnyugati részét a Brunelleschi tervei szerint 1421-ben emelt épület foglalja el. Sok ókori formaelemet használt fel, oszlopcsarnoka az első igazi reneszánsz homlokzat a művészettörténet szerint. Később az egész téren követték e mintát, és árkádos homlokzatokkal építették újjá az egész környezetet, reneszánsz teret alakítva ki.

* Santissima Annunziata-templom

A lelencház mellett áll az 1250-ben alapított, Andrea del Sarto freskóival díszített templom. Jelenlegi formája a quattrocento idejéből származik.

Via San Gallo

* Palazzo Pandolfini

Az utca északi részén álló palota Raffaello SAnti rajzai alapján készült el 1520-ban.

Piazza San Marco

* Szent Márk-templom és kolostor

1290-ben alapított és a 16. században átalakított épület Fra Bartolommeo egy szép oltárképével és Pico della Mirandola síremlékével. A templomból be lehet jutni a San Marco-kolostorba, amelyet Fra Angelico da Fiesole freskói ékesítenek s amelyben Savonarola és Fra Bartolommeo is élt.

* Firenzei Szent Márk Múzeum

A tér keleti oldalán áll indiai, mineralógiai és geológiai gyűjteménnyel.

* Szépművészeti Akadémia

A Via Ricasoli 60. szám alatt, a tér délkeleti szegletében áll a régibb firenzei mesterek időrendben elhelyezett képeivel, kupolás különtermében Michelangelo Davidjával, amelyet a mester 1501-1504 között készített.

Piazza Santa Croce

* Dante-szobor

Dante 7 méter magas állványon emelkedő 5,8 méteres márványszobra Pazzitól, amelyet 1865-ben lepleztek le.

* Santa Croce-templom

Santa Croce-templomA monumentális hatású, gótikus templomot - homlokzatán kívül - 1442-ben fejezték be. Macchiavellinek, Michelangelonak, Dantenak, Alfierinek, Rossininek, Lanzinek és más híres firenzeiek síremlékei láthatók itt. A falain Giotto, Peruzziak, Taddeo Gaddi és egyéb kiváló művészeknek gyönyörű képei láthatók.

* Pazzi-kápolna

A templom bejáratával szemben van, Brunelleschi építette 1420-ban. Az építész legfontosabb, a firenzei kora reneszánsz egyik legjelentősebb műve. Ezen az épületen alkalmazták először az "aranymetszés" elméletét. A Pazzi-család megbízásából épült a Santa Croce kolostor udvarán. Térrendszerének centruma a kupolatér, melyhez két oldalról csatlakozik egy-egy harántdongával kialakított térszakasz. A bejárattal szemben négyzetalaprajzú szentély-kápolna látható. Előtte oszlopos előcsarnok.

Vigna Nuova

* Rucellai-palota

1446-1451 között épült Alberti tervei szerint Bernardo Rossellino vezetésével. Homlokzatát lapos félpillerek tagolják, kváderkövei azonban simák. Földszinti ablakai négyzetesek, a magasabb szinteken nagyobbak, félkörös záródásúak, kettős osztásúak. Nagy koszorúpárkánya van.

Piazza Ognissanti

* S. Salvadora d'Ognissanti-templom

A Mindenszentekről elnevezett minorita templom 1554-ből, kolostorában Ghirlandaio Utolsó vacsora című freskójával.

* Teatro Comunale
* Corsini-palota

Palotaépület az 1600-as évekből képgyűjteménnyel.

Piazza Santo Spirito

* Santo Spirito-bazilika

A Szentléleknek szentelt templom egy háromhajós bazilika. 1487-ben Brunelleschi tervei alapján született. Sangallo és Pollaiuolo alkották szép sekrestyéjét.

* Guadalagni-palota

Főúri épület az 1500-as évek elejéről.

* Galilei háza

A Fizikai és Természettudományi Múzeum épülete.

Piazza Pitti

* Pitti-palota

Pitti-palotaOlasz reneszánsz épület Firenze történelmi központjában. A palota építését 1440-ben Brunelleschi kezdte el Luca Pitti megbízásából. 1549-ben fejezték be a középső és a XVIII. században a szárnyépületeket. Arányaiban rejlik művészi hatása. A XVI. századtól a tartomány fejedelmeinek, a XIX. század végén illetve XX. század elején az olasz királynak szolgált lakásul, ha Firenzében tartózkodott. Benne kapott helyet a Galleria Pitti, amely Leopoldo és Carlo de Medici bíbornokoknak és II. Ferdinánd nagyhercegnek a gyűjteményéből áll. A körülbelül 500 darabból álló galéria egyike Olaszország legértékesebb ilyen jellegű gyűjteményeinek. Mögötte a domb irányába a Giardino Boboli húzódik felfelé.

 

Genova

 

Történelem:

Genova kikötőjeGenova területét (amint azt eg Kr. e. 5. századból származó temető bizonyítja) a görögök is lakták, de a kikötő feltehetőleg már korábban is működött. Kr. e. 209-ben a karthágóiak lerombolták. A rómaiak újjáépítették, de jelentősége csökkent. A Római Birodalom bukása után előbb a keleti gótok, majd a longobárdok uralma alá került, de ebben az időszakban csak egy jelentéktelen halászati központ volt. Lassú fejlődése csak rövid időre szakadt meg, amikor 934-ben arab kalózok kirabolták és felégették.
1100-ra Genova önálló városállam lett, névleg a Német-Római császár fennhatósága és a genovai püspök irányítása alatt, de gyakorlatilag az évente választott konzulok vezették. A kereskedelem, a hajóépítés és a bankok lehetővé tették, hogy a Földközi-tenger térségének egyik legnagyobb flottáját tartsa fenn. A Genovai Köztársaság a mai Liguria és Piemont mellett Szardíniára és Korzikára is kiterjedt.
A városállam fénykorát a 13. században érte el, amikor Pisát és az örök rivális Velencét is legyőzte. Ez azonban nem tartott sokáig: a fekete halált egy Fekete-tenger környéki genovai kereskedőtelepről hurcolták be Európába, és a városban is nagy pusztítást okozott. Genova vereséget szenvedett Velencével szemben; francia, majd milánói uralom alá került, elvesztette Szardíniát és Korzikát.
A 16. században Genova újra felvirágzott. Ebben az időszakban számos művész élt és alkotott itt, többek között Rubens, Caravaggio és Van Dyck.
1797-ben Napóleon nyomására francia protektorátus lett, és 1805-ben Franciaországhoz csatolták. 1814-ben a genovaiak felszabadították magukat, de a Bécsi Kongresszus értelmében a várost Piemonthoz csatolták. Innen indult 1860-ban Garibaldi önkénteseivel Itália egyesítésére. A II. világháborúban a britek bombázták a várost.

 

Látnivalók:

* A Régi kikötő (Porto Vecchio)

A hegyek között, a Genovai-öbölben terül el. Először csak tíz mólója volt, de ez kevésnek bizonyult, így szükségessé vált egy új kikötő felépítése is. Itt emelkedik a La Lanterna, azaz a világ legrégebbi működő világítótornya.

* A Piazza de Ferrari

A modern és az ősi Genova találkozási pontja e forgalmas és nyüzsgő tér. Északi végében a Carlo Felice Színház, azaz az Opera magasodik. A nyugati szegletében a Dózsepalota (Palazzo Ducale) áll. Ugyancsak itt található az a ház, ahol állítólag Kolumbusz Kristóf (Casa Cristoforo Colombo) született.

* A Le Strade Nuove

16. századi paloták; 2006 óta a Világörökség része.

* A San Lorenzo-katedrális

A Via San Lorenzon áll Genova székesegyháza. A XII. században kezdték meg építését, maga a katedrális a francia templomok hatását tükrözi.

* A Castello d'Albertis

* A Castello Mackenzie

 

Milánó

Történelem:

Milánó, Dóm térA Római Birodalom utolsó másfél századában a császárok székhelye, a katolicizmus egyik fellegvára, Szent Ambrus püspök működésének színtere volt. A népvándorlás idején Attila hadai is elérték.
774-ben Frank Birodalom része lett. A 10. században a lombardiai városszövetség központja volt, a Hohenstaufok ellen küzdött, de Barbarossa Frigyes földig romboltatta 1164-ben. A középkori virágzás, béke a Visconti hercegek uralma alatt jött el Milánó számára. A 15. században a Sforzák uralkodtak felette, a reneszánsz korát élte. 1492-ben XII. Lajos francia király bejelentette igényét a városra. Ezután a franciák és osztrákok háborúztak érte, majd spanyol uralom alá került. A 19. század elején elérték a napóleoni háborúk. 1814-től a francia irányítású Itáliai Királyság bukása után ismét Habsburg irányítás alá került, mint az Osztrák Császársággal perszonálunióban álló Lombard–Velencei Királyság fővárosa. 1859-ben Lombardiával együtt francia birtokká vált, majd Savoyáért cserébe az Olasz Királysághoz került. 1919-ben itt alapították meg az olasz fasiszta párt elődjét. 1944-ben a várost a brit-amerikai bombázások lerombolták.

Látnivalók:

A dóm

A kései olasz gótika egyik legnevesebb és híresebb emléke. A XIV. században kezdték el építeni, ismeretlen mester tervei alapján. Itáliai, flamand, francia, valamint német építészek és szobrászok tevékenykedtek rajta évszázadokon keresztül. Az ország második legnagyobb temploma a Szent-Péter bazilika után, méreteit tekintve rendkívüli: 40000 embert tud egyszerre vendégül látni, hossza 158 méter, szélessége 66 méter, a kupolatorony 108,5 méter magas, alapterülete 11700 m2 . Díszítését tekintve hallatlanul rengeteg, több mint 3000 szobor borítja. A műalkotás váza szürke márvány, ékesítéséhez fehér és rózsaszín árnyalatú márványt alkalmaztak. A templom belseje latinkereszt alaprajzú, 52 pillér öt hajóra taglalja. A jobb oldalhajóban Ariberto érsek síremléke található, ami a XI. századból származik. A jobb kereszthajóban a Medici család tagját, IV. Pius pápa egyik testvérének síremlékét tekinthetjük meg, ezzel szemben M. d’Agrate híres Szent Bertalan szobrát találhatjuk. A középső hajó apszisának három gótikus ablakát a XIV. században készítették el, és úgy hírlik, hogy a A milánói dómvilágon a legmagasabb. A főoltár barokk stílusú. A műemlékből lesétálhatunk a kriptába, ahol a város védőszentjének, Borromei Szent Károlynak a kristálykoporsóját tekinthetjük meg. A bal kereszthajóban találhatjuk meg a talapzatán képzetbeli állatokkal ékesített hétágú bronzkandelábert, amelyet a francia Nicolas de Verdun munkáját dicséri (XIII. század). Ezenkívül ugyaninnen érhetjük el a székesegyház tetejét. A csodás kilátás érdekében senki sem hagyhatja ki!

Viktor Emánuel lovas szobra

A dóm tér közepén található az egyesítet Olaszország első királyának, Viktor Emánuelnek lovas szobra. 1896-ban állították fel, alkotójának halála után (E. Rosa). A műemlék a királyt az 1859-es San Martinó-i csatában ábrázolja. A talapzaton megtekinthető bronz dombormű a piemonti és francia csapatok milánói elfoglalását reprezentálja.

Teatro alla Scala vagyis az operaház

1776-78 között épült, a korábban itt álló S. Maria della Scala-templom helyén. A templomot az egyik Visconti hitvese, Regina della Scala állíttatta fel, így a színház a nevét róla kapta. A Scala körülbelül 3000 nézőt tud vendégül látni. A nagy tradíciójú színházat világszerte a legtökéletesebb operaelőadások színhelyének tartják.

Palazzo Reale

A régebben Királyi palota néven ismert épület a dómmal szemben található. Az építmény maga szép, arányos, széles és klasszicista stílusú homlokzattal és két oldalszárnnyal rendelkezik. Az uralkodó dinasztiáknak adott otthont évszázadokon át. Az épületben megtekinthető a Dóm-múzeum, amely rajzokon és modelleken keresztül megismerteti az odalátogatókkal a székesegyház évszázados történetét.

Viktor Emánuel Galéria

A dóm tér másik oldalán található, amely tulajdonképpen egy óriási bevásárlóközpont, rengeteg üzlettel, kávézóval és étteremmel tűzdelve. Milánó „szalonjának” is szokták nevezni. A kereszt formájú, gigantikus galéria hosszabbik ága 195 méter, a rövidebbik 105 méter, kupolájának magassága 50 méter. 1875-77 között építették, Giuseppe Mengoni munkája alapján. Az északi kijáraton át eljuthatunk a Piazza della Scalára.

Leonardo da Vinci szobra

A dóm tér közepén található, a színházzal szemben. A XIX. században elkészült emlékmű alkotója P. Magni (1872). Talapzatának négy sarkán láthatjuk Leonardo legkiválóbb milánói tanítványainak, Cesare da Sesto, Andrea Salaino, Giovanni Boltraffio és Marco d’Oggiono művészeknek a szobrát.

Palazzo Marinot

A tér másik oldalán, a Scalával szemben láthatjuk. A reneszánsz-klasszicizáló kora barokk stílusú épület napjainkban a városházának ad helyet. Nevét első tulajdonosáról kapta, Tomaso Marinoról, a génuai kereskedőről. Galeazzo Alessi munkája alapján készült el 1553 és 1558 között. Ekkor azonban még befejezetlen volt. Többször tulajdonost cserélt, egy ideig a Habsburgok kezében volt. Luca Bertrami 1888 és1890 között befejezte a munkálatokat, s azóta az eredeti rendeltetését tölti be.

Igazságügyi Palota (Palazzo della Ragione)

Az épület maga román és gótikus stílust képvisel, egyszerű, de mégis fenséges palota városháza volt és a törvénykezés céljaira szolgált. 1228-ban kezdték el építését, 1233-ban már Oldrado da Tresseno polgármester ide helyezte a városi tanácsot, amely még a Viscontiak és a Sforzák uralkodása alatt is itt székelt. 1770-ben átalakították és levéltár lett belőle, a város igazgatás áttelepült a Palazzo Marinoba. A homlokzat közepén egy román stílusú dombormű tekinthető meg, amely az 1230-as évek polgármesterét reprezentálja, a latin felirat az ő dicsőségét őrizte meg.

Brera Képtár és Könyvtár

A XVII. Században jezsuita kollégiumként szolgált. Monumentális, árkádokkal körülvett udvarán Napóleon bronzszobra látható, amely a milánóiak hódolatának a jelképe. Napóleon elvette az építményt az egyháztól és az arisztokráciától, hogy közösségi gyűjteménnyé nyilvánítsa. A képtár 38 termében elsősorban olasz művészek remekművei tekinthetők meg a XIV. századtól a XX. századig. Ilyen művészek mint Mantegna, Correggio, Veronese, Tintoretto, Bramante, Raffaello, Caravaggio. Ezen kívül megjelentek itt külföldi alkotók művei is mint El Greco, Rubens, Rembrandt, Van Dyck. A könyvtárat Mária Terézia alapította 1770-ben, napjainkban körülbelül 700000 kötetnek ad otthont, valamint középkori kódexek és kéziratok is megtalálhatók.

Poldi-Pezzoli Múzeum

A múzeumnak egy magángyűjtemény képezi az alapját, amelyet a tulajdonos halálakor adományozta a városnak. Az adományozó: Gian Giacomo Poldi Pezzoli, akinek a portréját őrzi az előcsarnok. A kollekció hallatlanul sokrétű: nívós könyvek, kéziratok, festmények, szobrok mellett a fegyver-, a textil-, a bútor-és a porcelángyűjteményt is megcsodálhatjuk.

Villa Reale

Modern Művészetek Galériájaként vált ismertté. Az ország egyik legnívósabb modern képtárát 1921-ben alapították. A múzeum XIX-XX. századi festők és szobrászok alkotásait mutatja be, például Markó Károly magyar festőművész több művének is ad otthont.

Sforza-kastély

Egykor a milánói hercegek otthona volt, gigantikus, négyzetes alaprajzú épület, amelyet nagy kiterjedésű park vesz körül. A Castello Sforzesco nevet csak múlt század elején kapta, amikor felújították, és a városi igazgatás birtokába került, hogy kulturális intézményeknek adjon otthont. A masszív vártömb az óriási várudvart, a Piazza d’Armit veszi körül. Az épületkomplexum napjainkban egy régészeti múzeumnak, egy bútor- és gobleingyűjteménynek, valamint egy nívós képtárnak biztosít helyet. 1933-ban felállított Palazzo dell’Arte nevezetű kiállítási csarnokban időszakos kiállításokat csodálhatnak meg a látogatók. Az angol stílusú parkban egy Aquarium is megtekinthető, mellette az Arénát tekinthetjük meg, amelyet 1807-ben Napóleon személyes jelenlétekor avattak fel, és napjainkban sporteseményeket ad otthont. A park 108 méter magas tornyát is érdemes megtekinteni, hiszen balkonjáról hihetetlenül szép kilátás tárul a városról.

Béke-kapu (Arco della Pace)

A park másik oldalán, a Piazza Sempione másik végén tekinthető meg. Luigi Cagnola munkája révén kezdték építeni 1807-ben, a lombardiai klasszicizmus egyik legcsodálatosabb művét. Az építők a napóleoni győzelmek emlékét akarták megörökíteni, ezzel a római diadalívekhez hasonló épülettel. A félbeszakadt építkezést később 1815-ben I. Ferenc osztrák császár kezdeményezésére fejezték be.

Santa Maria delle Grazie-templom és kolostor

A Via Garadosso és a Corso Magenta sarkánál tekinthetjük meg ezt a csodálatos építményt. Itt találhatjuk Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című freskóját. 1463-ban épült templomot Lodovico il Moro később a család magánkápolnájává tette. Megkérte Bramantét, II. Gyula pápa római főépítészét, hogy alakítsa át, így az óriási szentély reneszánsz stílusú lett.

Szent Ambrus (Sant Ambrogio) –bazilika

A Via San Vittore keleti végén található, a város egyik legcsodálatosabb temploma, amit 386-ban alapította, Milánó első püspöke, Ambrus. Többszöri átépítés után, végleges formáját a XII. században szerezte meg. A háromhajós belsejében rengeteg pompás műkincset találhatunk. A középső hajóban balról egy antik oszlopot tekinthetünk meg, a tetején bronzkígyó található. A domborművekkel ékesített szószék XI-XII. századi, alatta egy faragott szarkofág található, amely a IV. századból ered. Az apszisban egy XI. századi püspöki trón figyelhető meg, fölötte látható egy mozaik, amely a XII. századból származik. A bal oldalhajóból eljuthatunk a kertbe, melynek végén található meg a templom múzeuma, amelyben rengeteg egyházművészeti tárgy megtalálható. Ebben a templomban koronázták meg a középkorban a lombard királyokat az úgynevezett vaskoronával, ami azóta elkerült Monzába.

Sant Eustorgio

A Corso Porta Ticinesén található ez a másik templom, amely korábban sírkápolna volt, később a középkorban számos alkalommal átalakítottak és területét megnagyobbították. Az épületben számos síremlék található: középen Szent Péter mártír XIV. századi márvány műemléke; a tradíció szerint a jobb kereszthajóban lévő óriási szarkofágban nyugodtak a bibliai háromkirályok csontjai.

 

Nápoly

Történelem:

Nápoly látképe a Vezúvval A várost Parthenopé néven valószínűleg Rodosz szigetéről származó görög tengerészek alapították az i. e. 8. században a mai Castel dell’Ovo) szigetén, valamint a mai Pizzofalcone negyed egy részén. Az i. e. 6. században észak felől az etruszkok, dél felől pedig a a cumae-i görög telepesek támadása következtében Parthenopé városa elnéptelenedett, és lakosai valamivel keletebbre új várost alapítottak Neapolis néven (görög jelentése új város). Az egykori Parthenopét ezek után Palaepolisnak nevezték (görög jelentése régi város).
I. e. 327-ben, a szamnisz háborúk során a rómaiak meghódították Neapolis városát is, amely elfogadta Róma feltételeit és civitas foederata lett, így biztosítva volt önállósága a birodalom keretei belül. Az évszázadok során Nápoly a császárok kedvelt üdülőhelye volt. 476-ban a mai Castel dell'Ovo helyén álló villában raboskodott az utolsó nyugat-római császár, Romulus Augustulus, miután megdöntötték hatalmát.
A 6. században a város a Bizánci Birodalom uralma alá került, majd 840-ben I. Sergius megalapította a független Nápolyi Hercegséget. 1137-ben a hercegség a normannok kezére került, akik beolvasztották a palermói székhelyű Szicíliai Királyságba. A normann, majd Stauffen-házi szicíliai királyok uralmának a franciaországi Anjou-házból való Anjou Károly herceg vetett véget, aki 1266-ban megszerezte a szicíliai trónt. Új államát Nápoly és Szicília Királyságává keresztelte át, és a királyi udvart Palermóból Nápolyba helyezte át, megalapítva a nápolyi Anjou-dinasztiát. Ez a döntés is hozzájárult 1284-ben a szicíliai vecsernye néven ismert palermói felkeléshez, amelynek következtében Nápoly és Szicília Királysága két részre szakadt: Szicíliát a spanyol Aragóniai-ház szerezte meg, míg Nápolyban az Anjou királyok uralkodtak tovább. Ezzel létrejött a különálló Nápolyi Királyság.
II. Anjou Károly nápolyi király 1267-ben feleségül vette Árpád-házi Máriát, V. István magyar király leányát. Unokájuk, Károly Róbert az Árpád-ház férfiágon való kihalása (1301) után a nápolyi trón helyett a Magyar Királyságot választotta, megalapítva a magyar Anjou-házat. Bölcs Róbert nápolyi király férfiutód híján 1333-ban Károly Róbert kisebbik fiát, Andrást jelölte ki utódjául. A kis András herceget Károly Róbert személyesen vitte Nápolyba, ahol eljegyezték Johannával, Bölcs Róbert unokájával. Amikor 1343-ben Bölcs Róbert elhunyt, a végrendeletében mégis csak Johannát tette meg örökösévé, akit ezt követően királynővé koronáztak, a magyar herceget pedig megölték. Időközben a meggyilkolt András herceg testvére Nagy Lajos lett Magyarország királya, aki 1347-ben, majd 1350-ben lovagserege élén személyesen indított hadjáratot Nápoly ellen. Célja testvére megbosszulása mellett a nápolyi trón megszerzése és az Anjouk magyar és nápolyi ágának egyesítése volt. A későközépkori magyar történelem legkalandosabb katonai vállalkozása során Nagy Lajos sikeresen elfoglalta Nápolyt, ahol meg is koronáztatta magát. Azonban főleg az ekkor kitörő nagy európai pestisjárvány miatt a magyar hódítás mégsem volt tartós.
1442-ben Nápoly is a spanyol Aragóniai-ház uralma alá került. V. Aragóniai Alfonz (1442-1458, nápolyi királyként I. Alfonz néven) birodalmának székhelyévé tette a várost. 1502-ben a spanyol királyokra szállt Nápoly birtoka, akik ettől kezdve két évszázadon keresztül a nápolyi alkirályokon keresztül gyakorolták a hatalmat.
A spanyol örökösödési háború során 1707-ben a Nápolyi Királyság a Habsburg Birodalom részévé vált. A várost továbbra is a nápolyi alkirály kormányozta, akit a Habsburg császár nevezett ki. 1734-ben Károly pármai herceg elfoglalta Nápolyt és VII. Károly néven nápolyi királlyá koronáztatta magát. A Nápolyi Királyság ezzel ismét függetlenné vált, és kezdetét vette a Bourbon-ház uralkodása Dél-Itáliában. Bourbon Károlyt a történelem a 18. század egyik felvilágosult uralkodójaként tartja számon, akinek uralkodása alatt Nápoly Európa egyik fő kulturális központja volt.
1806-ban Napóleon elfoglalta a Nápolyi Királyságot és a trónra előbb testvérét Bonaparte Józsefet, majd 1808-ban sógorát Joachim Murat tábornokot ültette. 1815-ben Napóleon végeleges vereségét és a bécsi kongresszust követően a nápolyi trón visszaszállt a Bourbon-házra. 1816-ban a Nápolyi Királyság hivatalosan egyesült a Szicíliai Királysággal, így megalakult az új államalakulat a Két Szicília Királysága (Nápolyi-Szicíliai Királyság). 1860-ban Szicília elfoglalása után, Giuseppe Garibaldi és 1000 vörösinges önkéntese a Nápolyi Királyságot is elfoglalták és a megszülető Olasz Királyság részévé tették. Az egyesített Olaszország megalakulása után az ország déli területei, így Nápoly is egyre inkább kimaradt a gazdasági fejlődésből. Nápoly is tipikus délolasz nagyváros lett, amelyet a szegénységgel, bűnözéssel, feketegazdasággal és maffiahálózatokkal hoztak összefüggésbe.
A 20. század elején egy nagy kivándorlási hullám kezdődött elsősorban Észak-Olaszországba, másrészt pedig az Amerikai Egyesült Államok felé. A II. világháborúban többször is bombázták Nápolyt, elsősorban kikötőjét. 1943. július 25-én a német Wehrmacht csapatai szállták meg. A nápolyi lakosság komoly áldozatokat hozott a német megszállókkal szembeni partizánmozgalomban, majd nyílt népfelkelésben (Quattro giornate di Napoli, 1943. szeptember 27-30). Az Olasz Köztársaság megalakulása nem változtatott a lakosság életkörülményein, ennek következtében megindult egy második kivándorlási hullám is a 70-es és 80-as években, szintén Észak-Olaszország és az Amerikai Egyesült Államok felé, illetve Nyugat-Németország is kedvelt célponttá vált. A nápolyi maffia, a camorra befolyása nemcsak a gazdasági, hanem a politikai életre is rányomta a bélyegét. Igazi változás 1992-ben kezdődött, amikor Antonio Bassolino baloldali politikust választották polgármesternek. A korrupció és camorra befolyását sikerült csökkentenie, ugyanakkor elindította a városmegújítási projekteket, amelyek egy része még ma is folyamatban van. 1994-ben a G7 államok itt tartották éves gyűlésüket, 1995-ben a történelmi városközpontot az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították. 2001-ben Rosa Russo Jervolino került a polgármesteri székbe, aki az elődje által elindított politikát folytatja.

Látnivalók:

Castel dell'Ovo

Castel dell'Ovo: vagyis a "tojásvár". A különleges nevet a formájáról kapta. A római időkben Lucullus császár építette, és adta neki a Lucullinium nevet. A későbbiek során is megőrizte királyi székhelyi rendeltetését, bár a történelem során börtönként is szolgált. A monda szerint Vergilius egyszer egy tojást lógatott egy kalitkába, és azt állította, hogy amíg a tojás épp marad a kalitkában, addig a vár bevehetetlen, a vár tulajdonosa pedig szerencsés lesz. A tojás sajnos összetörhetett az idők során, mert a vár is megrongálódott, ezért nem alkotnak egységes stílust az épület vonalai.

Castel Nuovo

Castel Nuovo vagyis az új vár. Az új relatív, hiszen a XIII. században épült és az anjou királyok székhelyéül is szolgált. Ami első látásra szembeötlik az a reneszánsz kapuzat, ami Európa egyik legszebb ilyen alkotása. Domborművén a király bevonulását láthatjuk, míg a négy sarkában az erény négy allegorikus megmintázását, középen pedig Mihály arkangyalt. A vár egy része ma is látogatható. A múzeumi szerepén kívül itt ülésezik a városi tanács. A vár előtti tér erről kapta a nevét Piazza Municipio.

Santa Chiara

A templom az anjouk temetkezési helye volt. Legfőbb látványossága a síremlékek. Itt látható Nagy Lajos királyunk öccse feleségének a síremléke is. Sajnos a II. világháború során ezt a templomot is bombatalálat érte, melynek következtében megsérült Bölcs Róbert síremléke. A templomban található még egy kis múzeum is, amely a nápolyi betlehemet mutatja be. Ne a klasszikus értelemben vett Betlehemre gondoljunk, hanem zsúfolt emberekkel teli betlehemet láthatunk. Gesů Nuovo: ("new Jesus") - Gesú Nuovo tér, ahol az azonos elnevezésű jezsuita templomot tekinthetjük, meg. A jezsuiták egy korábbi palotából alakították ki a templomukat. Érdekessége a gyémántszerkezetű díszburkolat a ház oldalán.

Királyi palota

A palota a Piazza del Plebescitón, vagyis a Népszavazás téren található. A név furcsán hangzik magyarra lefordítva, de megvan a magyarázata, mely 1860-ra nyúlik vissza, amikor Garibaldival az élen a nép megszavazta az egységes Olaszországhoz való csatlakozást. A palota eredeti épülete a XV. századból származik, a ma látható épület azonban a várost ért támadásoknak köszönhetően a többszöri átalakítások eredménye. A stílusjegyek keveredés, melyet, mint kívülről, mint belülről tapasztalhatunk ezen okra vezethető vissza. A palotába betérve megtekinthetjük az egykori udvari színházat a tróntermet, valamint a kápolnát is.

Természeti kincsek:

- Vezúv, a várostól délkeletre fekvő ma is aktív vulkán
- Ischia, Capri szigetei a Nápolyi-öbölben könnyen elérhetők hajóval
- Campi Flegrei egykori vulkánjainak kráterei a várostól észak-északnyugatra
- Solfatara krátere Pozzuoli mellett, mely ma is kénes gőzöket áraszt

Római-kori emlékek:

- Pozzuoli városa a hatalmas római amfiteátrummal és a Serapiummal
- az antik Herculaneum és Pompeii romvárosai, a várostól délkeletre, a Vezúv lejtőin fekszenek
- Oplontis és Torre del Greco római villái, szintén a Vezúv tövében

Padova

Történelem:

Padova első neve Patavium, eredetileg szegény halászfalu volt. A Brenta folyó mentén alakult ki a 10. században.
A római időkben neves gazdasági centrummá gyarapodott. Majd 620-ban a lombardiai Agiluf király foglalta el, csak több év után sikerült megmenekülni uralma alól. 1000 után sikerült visszanyernie hírnevét, szabad városállamként részt vállalt Rőtszakállú Frigyes háborúiban. Már a 13. században létrejött a Padovai Egyetem, egyik elsőként Európában. A várost falakkal vették körül. 1337-ben a Scaligerik rövid uralma után a Da Carra nemesi család vette át a hatalmat. 1405 – ben a város elveszítette függetlenségét, és Velence hatalmába került. 1508 – ban itt született Palladio neves építész. 1509-ben Maximilian császár foglalta el. A 17. században itt tanított Galileo Galilei. A Velencei Köztársaság bukása után rövid ideig francia uralom alatt állt, majd a Habsburg Császársághoz tartozott. 1866 óta Olaszország része. 1919-ben bevezették a nevezetes nemzetközi vásárokat számos kiállítással minden év júliusában.

Látnivalók:

* Aréna tere

o A római Aréna alapjai
o Scrovegni-kápolna vagy Madonna dell'Arena-kápolna, Giotto di Bondone 38 freskójával, a közelmúltban restaurálták.
o Eremitani, az Ágoston-rend temploma a XIII. századból.

* Szent Antal tere

o Szent Antal-bazilika (Basilica di Sant' Antonio): XIV. század.
o Gattamelata lovas szobra: Donatello alkotása, 1447-1453, a velencei signoria kérte fel a művészt a szobor megalkotására.
o San Giorgio-kápolna
o Scuola di San Antonio
o Museo Civico
o Botanikus kert (Orto Botanico), 1514-ben alapították, Európa legrégibb botanikus kertje.

* Prato della Valle

o Szent Jusztinia-bazilika (Basilica di Santa Giustina)

* Piazza delle Erbe

o Igazságügyi Palota (Palazzo della Ragione): XIII. századi épület, figyelemreméltó 80 méter hosszú terme s annak falfreskói.
o Városháza (Municipio)
o Egyetem: Európa legősibb felsőfokú oktatási intézményeinek egyike, 1222-ben alapították. Legérdekesebb és legismertebb épületrésze az ún. Teatro Anatomico, ahol először végeztek boncolást az 1500-as években (ez ekkor szigorúan tilos volt). Az egyetem prominens tanárai közööt szerepel Galileo Galilei neve is.

* Piazza dei Signori

o Óra-torony
o Palazzo del Capitanio
o Loggia del Consiglio
* Dóm és Battistero

Pisa

Történelem:

 

Látnivalók:

Dóm-térPisa, Dóm tér

Ferde torony

A torony alapja körül végzett ásatások szerint ezen a helyen az ókorban egy etruszk szentély volt.
Építése 200 évig tartott és három szakaszban történt. A fehér márványból készült harangtorony első szintjének építése 1173. augusztus 9-én kezdődött, a jólét és katonai sikerek korszakában. A szintet klasszikus oszlopfőkkel díszített oszlopok szegélyezik.
Az építész személyazonossága mindmáig vitatott. Sok éven át a tervezést Guglielmo és Bonanno Pisanonak tulajdonították. Bonanno Pisano 1185-ben elhagyta Pisát és Szicíliába költözött, csak meghalni tért vissza szülővárosába. A torony lábánál elhelyezett szarkofágját csak 1820-ban találták meg.
Miután a harmadik emelet is megépült 1178-ban, a torony megsüllyedt a talaj gyengesége miatt. Építése száz évig szünetelt, mivel a pisaiak folyton hadban álltak Genovával, Luccával és Firenzével. Ezalatt az idő alatt a talaj némiképpen leülepedett. 1198-ban néhány órát helyeztek el a félkész tornyon.
1272-ben az építkezést Giovanni di Simone, a Camposanto építésze újraindította. További négy emeletet építettek, olyan szögben, hogy kiegyensúlyozza az elhajlást. Az építkezést 1284-ben ismét leállították, amikor a pisaiak vereséget szenvedtek a genovaiaktól a meloriai csatában.
Az utolsó emeletet 1372-ben fejezték be, és ekkor állították fel a harangokat is. Hét harang van, a zenei skála minden hangjának egy. A legnagyobbat 1655-ben állították fel.
Úgy tartják, hogy Galileo Galilei két különböző tömegű ágyúgolyót dobott le a toronyból, hogy bebizonyítsa, az esési sebesség nem függ a tömegtől. Noha ezt a történetet Galileo egy tanítványa terjesztette, ma már legendának minősítik.
1838-ban Alessandro Della Gherardesca építész kiásatott egy utat a torony körül, hogy a torony alapja ismét láthatóvá váljon; ez ismét növelte az elhajlást.
Benito Mussolini elrendelte, hogy a tornyot ki kell egyenesíteni, ezért betont öntöttek az alapozásába. A torony ettől tovább süllyedt a lágy talajba.
A második világháború alatt az amerikai hadsereg majdnem minden pisai tornyot lerombolt. Tervezték a ferde torony felrobbantását is, de egy az utolsó pillanatban érkezett parancs megelőzte a rombolást.
1964-ben az olasz kormány segítséget kért, hogy megelőzzék a torony leomlását. Egy nemzetközi csoport (mérnökök, matematikusok és történészek) állt össze, hogy megbeszéljék a stabilizálás módszereit. Húsz évnyi munka után, 1990 januárjában a tornyot lezárták a nagyközönség elől. A harangokat elszállították, hogy a terhelés csökkenjen, és a harmadik szintről kábelekkel "lehorgonyozták" az építményt. Biztonsági okokból a torony körüli házakat kiürítették. Tíz évnyi restaurálás után 2001. december 15-én a tornyot ismét megnyitották a látogatók számára. A nyilatkozatok szerint a torony további 300 évig stabil marad.

Dóm

A pisai dóm apszisaA Szűz Máriának szentelt dóm építése 1064-ben kezdődött. Az építész Buscheto volt; őt tekintik a pisai román stílus megteremtőjének. A belső mozaikok erős bizánci hatást tükröznek, míg a boltívek az iszlám művészet hatására utalnak. A homlokzat szürke márványból, illetve színes márvánnyal díszített fehér kőből készült. A mester a középső ajtón levő felirat szerint egy bizonyos Rainaldo volt. A főbejárat bronz kapui Giambologna műhelyében készültek. A látogatók nem itt, hanem a San Ranieri kapun lépnek be, amely a ferde toronnyal szemközt nyílik. Ezt a kaput Bonnano Pisano készítette 1180-ban. A kapuk felett négy sor nyitott galéria van, a tetején a Madonna a gyermekkel szobor, illetve a négy sarkon a négy evangélista szobra. Az egyik ilyen galériában van Buscheto sírja. A belső teret gránitból készült korinthoszi oszlopok tagolják öt hajóra. Ezek a palermói mecsetből származnak. A belső rész fekete és fehér márvánnyal van borítva. Középkori mestermunkái majdnem teljesen tönkrementek egy 1595-ös tűzvészben, ezért a templomot újra kellett díszíteni. Szerencsés módon az apszis mozaikja, amelyet Cimabue fejezett be 1302-ben, túlélte a tüzet. A főhajó végében található Giovanni Pisano mesterműve, az aprólékosan kidolgozott szószék (1302–1310). Mellvédje az Újszövetségből vett kilenc jelenetet ábrázol, a talapzat pedig allagorikus alakokat. A 91 méter magas kupola, Brunelleschi műve, aládúcolás nélkül készült 1420–1434 között. A templomban levő műalkotások közül figyelmet érdemel még a bronz csillár (a legenda szerint Galileo Galilei ezt figyelve jött rá az ingamozgás törvényszerűségeire), VII. Henrik német-római császár síremléke (Tino da Camaino műve, 1315), illetve Giambologna feszülete. A dóm kincstára a Cappellani-sekrestyében található.

Battistero

Olaszországban ez a legnagyobb keresztelő kápolna: a kerülete 107,25 méter. Ha beszámítjuk a tetején levő Keresztelő Szent János szobrot, akkor néhány centiméterrel maghaladja a ferde torony magasságát.
A román stílusú kerek építmény alapkövét 1153 augusztusában tették le. Az építész neve egy belső oszlopon található: Diotosalvi magister (jelentése: Isten megment téged). A befejezés a 14. századig váratott magára. A kápolna kupoláján 13. századi aranymozaik található.
A szószéket 1255–1260 között Nicola Pisano készítette (az ő fia Giovanni Pisano, a dómbeli szószék készítője. A hatszögű építmény akantuszos oszlopokra támaszkodik, hármat oroszlánok tartanak. A szószéket díszítő domborművek, többek között a meztelen Héraklész klasszikus alakja, már a reneszánszt vetítik előre.
A nyolcszögű keresztelő medencét színes intarziák borítják; a kút Guido da Como alkotása.
A déli bronzkapun Keresztelő Szent Jánosról szóló dombormű-sorozat látható, amelyet Andrea Pisano készített 1330-ban. Az északi és keleti kapuk domborművei Lorenzo Ghiberti alkotásai. Az északi bronzkapu újszövetségi témájú táblái 1403–1424 között készültek el, a déli kapu ószövetségi jelenetei 1425–1452 között. Ez utóbbit kiemelkedő szépsége miatt Michelangelo Buonarotti Porta del Paradiso-nak, azaz „a paradicsom kapujá”nak nevezte.

Temető

A fallal körülvett temető a hagyomány szerint szentelt föld köré épült, amelyet a negyedik keresztes hadjárat során Ubaldo de' Lanfranchi püspök hozott a Golgotáról.
Maga az épület egy évszázaddal később épült: 1278-ban kezdte el Giovanni di Simone építész. Csak 1464-ben fejezték be. A külső márványkőfal 43 vak árkádból áll. Két kapuja van; a jobb oldalit egy kecses gótikus tabernákulum díszíti. Az oszlopcsarnok falait freskók borították, az elsők 1360 körül, az utolsók háromszáz évvel később készültek. Az északi galériában volt Benozzo Gozzoli Jelenetek az Ószövetségből című műve a 15. századból. A leghíresebb freskó A halál győzelme volt, egy ismeretlen mester műve. Kiemelkedő Francesco Traiani egymással összefüggő két kompozíciója is, mindkettő a középkori Memento mori-motívum ábrázolása. Az egyik képen egy előkelő lovas társaság koporsóban fekvő holttestekre bukkan, a másikon a természet ölén szórakozó lovagi társaság körül angyalok és ördögök küzdenek a halottak lelkéért.
1944. július 27-én a szövetséges légierő gyújtóbombája felgyújtotta a tetőt; ennek következtében több freskó elpusztult. 1945-ben elkezdődött a restaurálás és mára a Camposantót visszaállították eredeti állapotába.

Róma

Történelem:

I. e. 600-ig földművelő, pásztorkodó közösségek lakták s része volt annak a területnek, melynek urai először a szabin majd az etruszk királyok voltak.

A királyság kora

A város fejlődésének történetében a köztársaság előtti időben négy korszakot különböztetünk meg: úgymint a palatinusi Róma, a Septimontium, a négy regio és a Servius kora.

* A palatinusi Róma: A történelmi hagyomány szerint a Romulustól alapított város a Palatinus monson (Palatium) terült el, melynek nyugati felét Cermalus vagy Germalus névvel illették. A város pomeriuma, magába foglalta még a Palatinus északi lejtője előtt elterülő Velia nevű emelkedést is. E három részből álló város falainak maradványai ma is állnak a hegy nyugati sarkánál, a Lupercal táján, mely maga is, mint Lupercus tiszteletének szent helye, ez ősi városban az előtte álló ficus Ruminalisszal együtt azt a helyet is jelölte, hol a kitett Romulus és Remus teknője fennakadt. Ezt a palatinusi várost szokták négyszögű alakjáról Roma quadrata névvel jelölni. Az ősi városnak három kapuját említik a római írók: a porta Mugonia vagy Mugionist észak felől, az ismeretlen fekvésű porta Romanát vagy Romanulát nyugaton és a scalae Caci nevű lépcsőt délnyugat felől.

* A Septimontium: a palatinusi Róma három részén kívül magába foglalta még az Esquilinus mons három, Oppius, Cispius és Fagutal nevű részét és a Suburát. A Fagutal név, úgy látszik, az Oppius mons nyugati részének volt a neve; a Subura a későbbi időben a Viminalis, Oppius és Cispius közti völgyet jelentette, mivel azonban itt a montes sorában áll. Hogy mikor egyesült ez a négy mons (= városrész) az első hárommal, nem tudjuk. Valószínű, hogy olyan szabályszerű erődítése, mint a Róma quadratának, a Septimontiumnak nem volt, pomeriumáról sem tudunk, de élő emlékezete maradt a Septimontium ünnepében.

* A négy regio kora: a Septimontium területéhez hozzájárult a Caelius mons, a Viminalis collis, és a Quirinalis collis. A város területéhez a pomeriumon belül még hozzátartozott a Capitolinus mons kettős magaslata is, az Arx és a Capitolium, melyek azonban nem voltak beosztva egyik regióba sem. A négy regio neve: 1) regio Suburana, 2) regio Esquilina, 3) regio Collina, 4) regio Palatina. A város területe e regiók közt a következőképpen volt felosztva: az elsőhöz tartozott a Caelius mons, Ceroliensis és Subura (vagy Sucusa) nevű részeivel együtt, a másodikhoz az Oppius és a Cispius, a harmadikhoz a két collis, a Viminalis és a Quirinalis, a negyedikhez a Palatinus, a Cermalus és a Velia.

* Servius kora: tulajdonképen az első történelmi korszak Róma város fejlődésében. Servius Tullius király nevéhez fűzi a római történelem a városnak azt a kibővítését, melynek határát az Servius-féle fal ( latinul murus Servii Tullii) jelöli; ennek vonalát maradványai nyomán csaknem teljes határozottsággal lehet megállapítani. A város területe, noha a pomerium változatlan marad, kibővült északkelet felé a Quirinalis a Viminalis, a Cispius és az Oppius mögötti (az utóbbi kettőnél a közös Esquilinus mons és Esquiliae néven nevezett) magaslattal, dél felé a már Ancus Martius alatt betelepített Aventinus mons területével, s az Aventinus és Capitolinus közötti Tiberis-partot kereken 400 m hosszúságban szintén a város belsejéhez kapcsolta a partokig épített fal. Mivel így a Tiberisen át vezető ősrégi pons Sublicius egyenesen a város belső területére vezet, az átkelés megakadályozására ez időben szállják meg a Janiculus mons (Janiculum) magaslatát különálló erődítéssel.

Tehát e négy időszakban keletkezett a Palatinus és Capitolinus között elterülő Forum és a mellette levő Comitium; az előbbinek eredetileg mocsaras területét a Tarquiniusoknak tulajdonított, ma is meglevő Cloaca Maxima, szárította ki és tette hasznavehető vásártérré; az utóbbi a gyűlésnek helye. A Capitolinushoz vezetett a Sacra via. Ép ily ősrégi útvonal a Nova via a Palatinus alján. Romulus tett fogadalmat a Juppiter Feretrius és a Juppiter Statoe templomainak építésére. Numa alapította a Regiát, Vesta templomát és ő építtette Janus templomát a Forumon. Tullus Hostilius építette a Comitiumon a Curia Hostiliát és vele hozzák kapcsolatba a Tullianumot. Ancus Martius alatt készült volna a pons Sublicius és a Juniculum erődítése. Ugyancsak ő alapította Ostia kikötőjét. Tarquinius Priscus vetette meg a Juppiter Optimus Maximus Capitolinus templomának valamint a Palatinus és az Aventinus közti völgyben (vallis Murica) a Circus Maximusnak az alapját. A cloacák, főleg a Cloaca Maxima építésével kiszárította a Capitolinus és a Palatinus közét, ahol a vásárterek (Forum Romanum, Forum Boarium) nyertek helyet, s hol a Velabrum is lakhatóvá vált. A Forum déli és északi oldalán alatta épültek azok a vásáros bódék, a melyekről a Forum déli sorát sub veteribus, az északit sub novis néven nevezték. Servius Tullius építette a város falait. Tarquinius Superbus fejezte be a capitoliumi Juppiter-templom építését, melyet a köztársaság első évében szenteltek fel. A királyok korából ismert még a Sacra vián és a Nova vián kívül néhány utca. I. e. 510-ben az utolsó etruszk király, Tarquinus Superbus elűzése után Róma köztársasággá alakult.

A köztársaság kora

A köztársaság korában lett Róma városból világbirodalom, s politikai hatalma kiterjedésével maga a város is megnőtt. A pomeriumból már a Servius-féle fal építése idején kinőtt, most túlnőtt e falakon is. Sulla már elérkezettnek látta az időt a pomerium kiterjesztésére.
Legjelentékenyebb a Tiberis partjain volt a város kiterjedése. A zöldségpiac (Forum Holitorum) már régóta a falakon kívül helyezkedett el a porta Carmentalis előtt, a tengerről jövő hajók kikötője pedig, az Emporium, a porta Trigemina előtt. Itt, az Aventinus, a Palatinus és a Capitolinus között nagyon sűrű lakosság élt; az első vízvezeték, az aqua Appia, e városrészt látta el vízzel. A campus Martius déli részén, a Circus Flaminius a falakon kívül, de ugyancsak sűrűn lakott városrészben épült.
A falakon belül rendszertelenül össze-vissza épített házcsoportok között a keskeny, 4, legfeljebb 6-7 méter széles utcákat csak későn, a Kr. e. 3. évszázad óta kezdték kikövezni. A királyok korából ismeretes utcákon kívül az Alta Semita a Quirinalison a porta Collinához, a vicus Lengus a Quirinalis és a Viminalis közti völgyből ugyanoda, az Argiletum két folytatása, a vicus Patricius a porta Viminalishoz és a clivus Suburanus a Subura nevű városrészen át a porta Esquilinához vezetett. A Sacra via folytatásaképpen út vitt a porta Caelomontanához, ebből ágazott ki a vicus Capitis Africae a porta Querquetulana felé. Ugyancsak a Sacra viától indult dél felé a Palatinus és a Caelius közti völgyön a porta Capenához vezető út, mely a kaputól kezdvea via Appia nevet viselte; ebből ágazott el két út a porta Naevia és a porta Raudusculana felé, mely utóbbihoz a Forum Boarium felől csatlakozott a clivus Publicius. A Tiberis túlsó partjára vezetett át a vallásos aggodalom következtében épen tartott pons Sublicius mellett Kr. e. 179 óta a kőből épült pons Aemilius, melynek ma még álló két pillére ponte Rotto (= pons ruptus) nevet visel. A köztársaság alatt, Kr. előtt 62-ben épült a ma is álló pons Fabricius (Ponte quattro capi), s nem sokkal utána az 1886–89-ben átalakított pons Cestius (Ponte San Bartolomeo). Az átkelés védelmére a Janiculum eddigi őrsége helyett erősebb erődőt építettek.
A vízvezetékek közül a már fentebb említett aqua Appián (Kr. e. 312) kívül a köztársaság idejéből való még az Anio vetus (Kr. e. 272), mely az Esquilinus számára, az aqua Marcia (Kr. e. 144, Q. Marcius Rex praetor építette), mely a Capitolinus környéke számára, és az aqua Tepula (Kr. e. 125), mely ugyanoda hozott vizet.
A köztársaság idejéből kevés építészeti emlék maradt, a köz- és magánépületek egyaránt megszenvedték a hosszas polgárháborúkat. A sok tűzvész, mely részint a köztársaság, részint a császárok korában pusztította a várost, felemésztette a köztársaság építkezéseit, s amit elemi csapás nem pusztított el, azt a császárok új építkezései alakították át vagy állottak helyükbe. Az etruszk stílusban, tufából épített és bevakolt falú és oszlopú templomok mellett nehány díszes palota (domus) lehetett csak a városban s a város nagy része dísztelen volt. A köztársaság korának Rómájában a 9 km-nyi falon belül kb. 420-430 domus és 1368 bérház (insulina) állt.

A császárság kora

Augustus császár volt az, aki a város külső képét egészen megváltoztatta, nemcsak a szervezés új beosztásával, hanem új építkezésekkel is. Ő és utódai a város külső képét nemcsak fényes palotáikkal (a Palatinuson, ezért palatium = palota) és templomokkal, hanem főként óriási fürdők (thermae),vízvezetékek (aquae), porticusok és forumok építésével egészen újjáalakították.
A korábbi építkezések ellenére a város Augustusig rendetlen és dísztelen volt, házainak anyaga egyszerű tufa, csak nagy ritkán travertin-kő; a templomok alacsonyak; toscanai (etruszk) stílusban épültek. Augustus uralma korszakot alkot nem csupán épületanyag, hanem ízlés dolgában is. Monumentális építkezései fölkeltették a versenyt közelállói és bizalmasai (Agrippa, Maecenas) körében is, és való igaz, amit mondott, hogy téglavárost vett át és márványból épültet hagyott utódaira. Az anyag az ő korában túlnyomóan márvány, mely a fényes travertint mind jobban kiszorította, bár az utóbbi azért mellékesen mindvégig tartotta magát.
Az építkezés hatósági ellenőrzés alá került és lassanként bizonyos tervszerűség állt be, melynek alapvetője már Julius Caesar volt, kinek építkezései a Forumból indultak ki.
Augustus császár reformokat vezetett be a városban közigazgatási tekintetben is. Kr. e. 7-ben Rómát 14 regióra osztotta. A Forum helyett immár a Palatinus domb lett a város központja.
A pomeriumot Sulla után Caesar, utána Claudius, Vespasianus és Titus, utoljára Hadrianus terjesztették ki. I. sz. 54-68 között, Nero császár uralkodása idején a nagy dőzsölés, költekezés korszaka jött el. Ekkor történt a nagy római tűzvész, Róma felgyújtása ("lanton játszott, míg Róma lángokban állt"), melyért a keresztényeket okolta a császár, s következményeként a keresztényüldözések. Nero építteti be a Palatinus és az Esquilinus közti területet, mely az alatta dühöngött tűzvész idején kipusztult. Uralkodása alatt épült fel a Domus Aurea. Vespasianus császár idején elkezdték építeni a Colosseumot.
Hadrianus császár uralkodása alatt a görög minták követése került előtérbe, egyik Augustust követő császár sem tett annyit Rómáért, mint ő, kinek kormányzata egyrészt újjáépítés, másrészt új épületek emelése által jóformán egészen új várost eredményezett. Utódjainak a kiegészítés s a megpótolás munkája jutott. Tivoliban villát is építtetett az uralkodó. Diocletianus idejéből fürdők romjai maradtak fenn. I. (Nagy) Constantinus császár korában számos új bazilika és templom épült.
270-ben Aurelianus császár 19 km hosszú fallal vetette körül Rómát, ez az Aurelianus féle-fal még ma is áll. Aurelianus Rómájának 9 hídja és 15 kapuja volt. A császárság korában maga a város kiterjedése is nagy mértékben megnőtt, hogy lakosságát befogadhassa. Lakosainak számát csak becsülhetjük, feltehető, hogy a Kr. u. évszázadokban kereken 1 000 000 lakosa volt. A sok múzeumon és 28 könyvtáron illetve műgyűjteményen kívül 80 aranyból, 74 elefántcsontból készült szobor és 35 diadalkapu díszítette Rómát.

Középkor

410-ben a várost kirabolták és végigdúlták a vizigótok. A pusztítást Alarik (Kr. u. 410.) és Geiserich (Kr. u. 455.) kezdték meg, akik azonban még mindig csak kincseket vittek el, az épületeket kímélték. Ezáltal azonban megszűnt a kegyelem és ezentúl nem csupán barbárok raboltak, hanem azok is, akik az emlékek megőrzésére lettek volna hivatva (Stilicho ellopta a Capitolium bronzajtóit, II. Constans a Circus Maximus diadalkapujának aranyos paripáit). A 9. században már eltűnt minden dísz és az 546. évi gót pusztítás után lassan magukra az épületekre is rákerült a sor. A birodalom széthullása, a barbár betörések után már nem volt erő az óriási középületek karbantartására, a bérházak rombadőltek
Javításról, épségben tartásról szó sem volt, a düledező emlékek anyagát a keresztény templomokra fordították, melyek szabályosan anti épületrészek inkább csak helyet cseréltek, tehát az utókornak fennmaradtak, a szobrok és márványemlékek könyörtelenül a mészégetőkbe vándoroltak.
IV. Leó pápa új falakat emeltetett 850 után az új keresztény városnegyedek köré, a régi Róma pedig legelővé vált, helyén kis falucskák keletkeztek. A 9. században a gazdagabb családok fogtak építkezésekbe, csak 17 000 ember lakott itt. A mélypontot mégis a pápák avignoni rabságának korszaka (1308-1377) jelentette.

Reneszánsz

A reneszánsz fordulatot hozott a város életében, újra virágzásnak indult Róma: a kereskedelem fejlődése, a pénzforgalom, a hatalom centralizálódása révén. Megszilárdult a pápaság hatalma, kiépült az adminisztráció. V. Miklós, II. Gyula és X. Leó pápa a pápaság központjához méltó várost álmodtak meg. A Mars-mező és a Tiberis kanyarulatában felépült a romok felett egy reneszánsz város. Fontana építészmester (1543-1607) tervei alapján 5 útvonalat építettek a középkori város felé, 3 sugárutat pedig a zarándokok miatt vezettek be Róma irányába. 1520 körül már 50 000 lakost számlált. A bíborosok és régi arisztokrata családok egymással versengtek az építkezések terén, így sorra paloták és templomok születtek. Az épületeken reneszánsz mesterek sora dolgozott: Michelangelo, Raffaello, Bramante, Benvenuto Cellini hagyta keze nyomát a műalkotásokon.

Mivel az ellereformáció a világegyházat tűzte ki célul, Rómának a diadalmaskodó katolikus egyház példájává kellett válnia: a Szent Péter-bazilika megépítése, a Vatikán kiépítése ezen igény alapján keletkezett. V. Sixtus pápa tervszerű városfejlesztést kezdeményezett, Róma lakossága túlnőtte Velencéét. A dombok külső pereme kezdett kiépülni s két barokk tér is született, a Piazza Barberini és a Piazza di Spagna. Különösen két mesterhez fűződik Róma pompás épületeinek, tereinek, szökőkútjainak kiépítése: Borromini és Bernini életműve kapcsolódik szorosan a városhoz.

Az olasz főváros

1870. szeptember 20-án az olasz királyi csapatok áttörésével vége lett a pápai uralomnak Rómában, s új korszak nyílt meg a város életében. A királyság Rómát korszerű fővárossá akarta tenni, hatalmas épületek születtek ennek jegyében. Ekkor szabályozták a Teverét is. Sok antik és középkori értéket eltűntettek, ráépítkeztek, s az értékek a föld mélyére kerültek. Egy egész városrész lebontásával a tízes évek elején épült fel a hatalmas Vittorio Emmanuel Emlékmű (Memorial), a Piazza Venezia és a Capitolium mellett, márványnál is vakítóbb fehér mészkőből. 1929-ben 1930-ra már 900 000-en laktak a városban.
1922. október 28-án fasiszta csapatok vonultak be Rómába (marcia su Roma). Mussolini álma a régi Római Birodalom feltámasztása volt, s az olasz fővárost a világ csodájának akarta tudni: "Rómát az egész világnak csodálnia kell". 1929-ban az olasz állam kiegyezett a Vatikánnal (lateráni egyezmény), a mai Vatikánváros e dátum óta létezik. Mussolini óriási palotát óhajtott magának a Forum mellett, de tervei nem váltak valóra. Ebben az időszakban kezdték el azonban egy új városnegyed, az EUR felépítését, leromboltak 15 templomot, illetve rengeteg középkori ház vált az munkálatok áldozatává.
1940-ben Olaszország a tengelyhatalmak oldalán, Franciaország megtámadásával belépett a II. világháborúba. A háború első éveiben Rómát nem érte bombatámadás. Azonban az amerikaiak sziciliai partraszállása után, 1943. július 17-én nagy bombatámadást hajtottak végre: a San Lorenzo negyed (a templom is) súlyos károkat szenvedett, és majdnem ezer halálos áldozat volt. A következő napon a Fasiszta Nagytanács leváltotta Mussolinit, akit őrizetbe is vettek. A németekkel azonban hivatalosan csak szeptember elején fordultak szembe. 1943. szeptember 7-től 9-ig a délről érkező német csapatokat heves ellenállás fogadta. Ennek leverése után a németek megszállták Rómát. Októberben kb. nyolcezer zsidót elhurcoltak. Sokszáz zsidó menekültet a Vatikánban bújtattak. 1944. június 4-én végül a szövetségesek elfoglalták várost, kiűzve a német csapatokat. A II. világháború után rohamos fejlődésnek indult. 1957-ben Rómában írták alá a szerződést, mellyel megalakult az Európai Közös Piac. 1960-ban a metropolisz otthont adott a XVII. nyári olimpiai játékok rendezvényének. A korszak két nagy befektetést igénylő építkezése a Termini pályaudvar és az Olimpiai Stadion létrehozása volt. 1990-ben ismét a sportvilág eseményeivel tűnt ki, itt rendezték a futball világbajnokságot. 2000-ben Róma a zarándokok városa lett egy esztendőn keresztül, mikor II. János Pál pápa megnyitotta a Szent Évet.

Látnivalók:

Történelmi városközpont

Forum Romanum

Forum RomanumA fő köztér (gyakran ezt értjük Forum Romanum alatt) a Forum Romanum vagy, ahogy a rómaiak gyakrabban nevezték Forum Magnum (a mai Campo di Vaccino) a Capitolium és Palatinus domb közötti tér volt, mely a kereskedelmi és politikai világ érintkezőhelyének számított. A terület eredetileg ingoványos hely volt, melyet Tarquinius Priscus király száríttatott ki és vétetett körül oszlopos csarnokokkal, melyek üdülésre és sétahelyül is szolgáltak. Hossza körülbelül 220, szélessége 35-50 méter, és kis mérete ellenére rengeteg épület és emlékmű állt itt. A terület a középkorban hosszú ideig a város elhanyagolt része vot. A Forum Romanumon több istennek is állt temploma, itt volt Saturnus, Janus és Concordia temploma a Capitolium tövében, Vesta temploma a Palatinus tövében (emellette állt a Regia nevű épület, a pontifex, azaz főpap lakása) és később a Dioskurosoké.
A Forum két részre oszlott: a tulajdonképeni Forum Romanumra keleten, ahol régebben a plebejusok gyülekeztek, és a másik, magasabb, nyugati részre (Comitium), amelyen eredetileg a patríciusok gyülekeztek. A Comitiumon állt többek között: a Curia Hostilia (a szenátus helye), a Carcer Mamertinus (részei: Robur, azaz börtön és Tallianum, azaz kivégző hely) és a Rostra nevű szószék.
Ahogy a város nőtt, a Forum Romanumot is bővítették, és gyönyörű oszlopos csarnokokat, úgynevezett bazilikákat építettek (ezek voltak állítólag a keresztény templomok alapjai, ilyenek voltak pl. a Basilica Porcia, Sempronia, Opimia, később Augustus alatt az Aemilia és főképp a Julia.) Újabb templomokat is építettek (Templum Divi Caesaris, Minervae stb.) Később térszűke miatt a Forum Romanumot észak felé is bővítették, és a hozzá fűződő újabb tereknek és építményeknek egész sorozata keletkezett (Forum Julium, Augusti, Vespasiani, Nervae – más néven transitorium –, Traiani – ez utóbbin volt a Basilica Traiani, a császárnak máig fenmaradt oszlopával, amelyre a császárnak a dákok ellen viselt hadi tetteit jegyezték fel.)

Antoninus és Faustina temploma

A clivus Capitolinustól a Forum déli során, majd rajta keresztül menő és keleti irányban tovább haladó Sacra via választotta el a Regiától e templomot. Antoninus Pius (138–161) i. sz. 141-ben elhunyt felesége, Faustina emlékére emeltette, az ő halála után pedig neki is szentelték. Istenné avatásakor felvésték nevét a templomra. Pronaoszának, azaz előcsarnokának márványoszlopai ma is állnak, összesen 10 ilyen euboiai cippolinmárványból faragott oszlop öleli körül a csarnokot.
Cellája falaiba pedig az ókeresztény időkből származó San Lorenzo in Miranda-templom van beleépítve. A 11. században hagyományos keresztény templom lett. A legendák szerint itt ítélték halálra Szent Lőrincet. A mai templom 1601-ből származik. Barokk homlokzata 1680-ban került a porticusba.
E templom délkeleti sarkánál fedezte fel Boni azt az ősrégi nekropoliszt, mely az i. e. 8. századból való, azaz a város alapításának időszakából származik.

Az Antiquarium Forense

Eredetileg a Santa Francesca Romana templomának kolostora volt, ma azonban már mint múzeum működik. Emellett ebben az épületben található az a hivatal is, mely irányítja a Forumon végzett ásatásokat. A múzeum vaskori temetkezési urnák, sírok, csontok tárlatát fogadja be. Emellett ókori római szobortöredékeket, frízeket, oszlopokat és oszlopfőket, s a fórum további épületdíszítő elemeit mutaja be.

Basilica Aemilia

A Kr. e. 2. században épült és a polgári bíróság székhelye volt. Basilica Fulvia et Aemilia helyére újat építtetett Caesar költségén L. Aemilius Paullus most már csak Basilica Aemilia néven. Augustus alatt leégett, de újra felépül Paullus Aemilius neve alatt, Basilica Aemilia vagy Basilica Paulli (Pauli) címmel.
100 méter hosszú, két árkádsoros, négyhajós csarnoka mellett a Forum felől egy sor taberna szegélyezte. Lépcsőzetén állott Venus Cloacina kis sacelluma s délnyugati sarkán egy L. Caesar (Augustus unokája) tiszteletére emelt épület.

Basilica Julia

Julius Caesar i. e. 54-ben kezdte el építtetni, de csak Augustus idején fejezték be a munkálatokat rajt. Augustus idején, i. e. 9-ben leégett, de ő Basilica Gai et Luci néven újraépítette – ezzel Caesar unokáinak, Gaiusnak és Luciusnak ajánlva az épületet. Még a 4. század végén is restaurálták. Mivel több alkalommal kirabolták, a sok fosztogatás után mindössze az oszlopcsonkok, a padozat és a lépcsők maradtak az egykori építményből. Alaprajza így is jól látható. A hármas oszlopsorral körülvett, tehát öthajós, 101 m hosszú, 49 m széles épület kétszintes, emeletes csarnok volt. Északkeleti sarkán négyszögű alapzat áll, talán a pila Horatia, a Horatiusoktól legyőzött Curiatiusok fegyverzetével ékesített emlékoszlopé. Eredetileg a centrumviri, azaz a polgári ügyekben döntő 180 elöjáróból álló bíróság székhelyeként működött. Így 4 termet képeztek az épületben egyenként 45 fő részére, melyeket csak függöny esetleg paraván választott el egymástól. A tárgyalás nézői a galériáról követhették figyelemmel a törvénykezési eseményeket. A lépcsőben dámajáték karcolata látható – ez azt jelzi, hogy a tárgyalás szüneteiben játékokkal ütötték el az időt.

Castor és Pollux temploma

A Kr. előtt 484-ben felszentelt templomot a köztársaság alatt többször javítják, Augustus alatt Tiberius i. sz. 6-ban saját és Drusus neve alatt pompásan újra építeti. Caligula összekapcsolta a szomszédos Palatinummal, hogy benne magát a Dioszkűroszok között imádtassa. Hadrianus oly pazar fénnyel restauráltatta, hogy Castor temploma lett a Forum egyik legremekebb épülete. A templomcsarnok több alkalommal is a szenátus üléseinek színtere volt. Ma már csak alapja és három korinthoszi oszlopa áll. Magas alapzatában hivatalos helyiségek (mértékhitelesítő hivatal) voltak. Szomszédságában 1900 folyamán ásták ki Juturna tavát, továbbá oltárát, kútját és sacellumát, a melyek körül más gyógyító istenségek tiszteletére mutató emlékek is kerültek napfényre.

Concordia temploma

M. Furius Camillus az Area Volcani nevű területre i. e.367-ben építtetett templomot. A bazilikaépítő C. Opimius consul i. e. 121-ben restauráltatta. Tiberius császár i. sz. 7-ben kezdte újjáépíteni s i. sz.10-ben január 16-án felszentelte Aedes Concordiae Agustae névvel, felékesítve sok, görög művészek által készített szoborral. Mellette állott Vespasianus temploma. A szenátus gyakran ülésezett benne a köztársaság alatt, Cicero pedig itt mondta el negyedik és híres vádbeszédét Catilina ellen, melynek alapján elítélték a patríciust és társait. Alaprajza különös, mivel cellája minden oldalon kilenc méterrel szélesebb (42 m) a 24 m széles pronaosnál. Ma már csak a faragott márványpárkányzat egy része és a templom talapzata látható.

Curia

A Curia Hostilia, melyet Sulla dictator újraépített, i. e. 52-ben. Sulla fia, Faustus Sulla, újra felépítette. Ezt később Julius Caesar lebontatta és, hogy a köztársaság emlékét még jobban eltörölje – ahogy tette ezt a Rostra esetében is – ezt is más helyen építtette fel, Curia Julia néven. Domitianus i. sz. 94-ben restauráltatta először. De ezután újabb tűzeset miatt megint az újjáépítésére kényszerültek. Diocletianus császár a 3. században emeltette az új épületet. E Diocletianus-féle Curia áll ma is – a beleépített San Adriano templommal, melynek padozata alatt a bejáratnál még a régi márványmozaik padló egy darabját is megtalálták. Az épület antik bronzajtaja ma a laterani székesegyház főkapujában van.
Bent két dombormű látható, mellyel eredetileg a Rostrát díszíttette fel Traianus császár. Mindkettő az uralkodót ábrázolja.
A Curia északnyugati oldalához csatlakozott egy Chalcidicum nevű oszlopcsarnokos udvar, mely kitöltötte a Curia és a Secretarium Senatus (a senatus levéltára és segédhivatalainak helyisége) közét.

Septimius Severus didalíve

Septimius Severus diadalíveA fórum legépebben megmaradt diadalkapuját Septimius Severus és fiai, Caracalla és Geta tiszteletére, a parthus győzelem emlékére i. sz. 203-ban emelték. Ez Septimius Severus diadalának 10 évfordulójára esett. Eredetileg a felirat említette Septimius, két fia, Geta és Caracalla nevét. Miután Caracalla Getát meggyilkoltatta, kitöröltette nevét a diadalívről is. Ám a bronzból készült betűk nyoma megmaradt örökre. Hármas kapuboltozattal lett ellátva. A háromnyílású emlékmű tetején eredetileg bronzszobrok álltak (a császár hatos fogaton, lovasok stb.). Domborművei nagyrészt elpusztultak, ezek is a győzelem dicsőségét ábrázolták egykor. A diadalíven felirat, a kisebb ívek feletti mezőkben a császár párthus hadjárataiból vett jelenetek, az ívek sarkaiban Victoriák és folyamistenek, az oszlopok talapzatain foglyokat vezető katonák romos reliefképei foglalnak helyet. A reliefek a Marcus-oszlop stílusának továbbfejlesztését mutatják.

Saturnus temploma

Már i. e. 497 előtt is egy Saturnus-templom állt e helyen, alapítása a köztársaság idejére esik; Augustus császár uralkodásának ideje alatt restaurálták, így a mostani romok i. e. 42-ből származnak. Ma talapzatának nyolc, egyenetlenül összerakott oszlopa áll, s a felettük elhelyezkedő párkány látható csupán. A rajta olvasható felirat egy leégés után való helyreállításáról szól: Senatus Populusque Romanus incendio consumptum restituit. A templom magas alapzatában volt az állami kincstár, aerarium Saturnii néven Róma bukásáig. A templom mellett a Tiberis felé vezető vicus Jugarius felett egy kapuboltozatban Janus istenség szobra állt.

Capitolium
Marcus Aurelius lovasszobra

Marcus Aurelius lovasszobra1558-ban került mai helyére, a Michelangelo tervezte római Campidoglio közepére. Felújítása után aztán az eredeti szobor a Palazzo Nuovo épületébe került, a téren most másolata áll. Marcus Aurelius császár (Kr. u. 161 – 180) hadvezérként ül lépő lován, amelynek lába alatt eredetileg egy legyőzött barbár vezért ábrázoló mellékalak volt elhelyezve. A császár tartása méltóságot, arca és mozdulata filozófushoz méltó szelídséget fejez ki. A népszerű alkotás a reneszánsz nagy lovasszobrainak mintaképévé vált.

Szenátori Palota

Szenátori PalotaHíres palotaépület Rómában, a Capitoliumon, a Piazza del Campidoglion. Hozzátartozik ahhoz az épületcsoporthoz, melyet Michelangelo tervezett. A megbízást a tér kiépítésére V. Károly császár 1536. évi római látogatásának ürügyén kapta. A 12. századtól állt már itt egy épület, melyet a római kori Tabulariumra emeltek, 1144-től a város igazgatási székhelye volt: a szenátus, az adminisztráció felelőse és az igazságszolgáltatás székhelyeként működött. Michelangelo tervei nyomán a teret átalakították, ám halálakor az épületnek csupán alsó része volt készen, illetve a főemeletre vezető lépcső. Az építkezést Giacomo Della Porta majd Girolamo Rainaldi fejezte be. Rainaldi a terven csupán annyiban módosított, hogy a második emelet alacsonyabb lett Michelangelo eredeti elképzeléseinél. A Szenátusi Palota végül 1605-ben készült el. Az épület főszárnyához balról és jobbról két oldalszárny csatlakozik, mindkettő az eredeti tervek alapján jött létre, egyforma homlokzattal.

Colosseum

Vespasianus császár ideje alatt épült Rómában, a Forum Romanum délkeleti végén. I. sz. 80-ban készült el, ekkor volt megnyitója is. Vespasianus utóda, Titus avatta fel szertartásos ünnepség keretében, amelyen 5000 vadállatot vonultattak fel. A legfelső üléssort a következő császár Domitianus fejeztette be. Eredetileg Amphiteatrum Flaviumnak hívták. Mai nevét a középkorban kapta, feltehetően Néró egy a közelben álló szobráról (a kolosszusról). Az épületet gladiátor- és állatviadalok színhelyéül tervezték, és a korhoz képest hatalmas méretű nézőtömeg befogadására volt képes. A Colosseum elliptikus alaprajzú 188 m hosszú és 156 m széles építmény. 48,5 méter magas; mészkőből, tufából és Colosseumtéglából épült, bonyolult szerkezetű építmény. Az üléssorokat lejárók és sétálófolyosók tagolják, amelyek az amfiteátrumban mintegy 55-73 ezer ember zavartalan elhelyezését és közlekedését biztosították. Az építészek olyan járatok és felvonók rendszerét alakították ki, amellyel megoldották a vadállatok színpadra juttatását közvetlenül a ketreceikből. A keresztényeket oroszlánok elé vetették, a gladiátorok egymás ellen vívtak élethalálharcot a 86x54 méteres arénában. A negyedik, legfelső emeleten elhelyezett talpkövek és konzolok hatalmas rudakat tartottak, melyek segítségével az amfiteátrum arénáját óriási sátorral lehetett befedni.

Traianus-oszlop

Az 5 méter magas és három oldalról domború művekkel diszített talapzat egykor a császár hamvait foglalta magába. Tetején Traianus aranyozott bronzszobra állt. 1587 óta áll itt Péter apostol szobra. Az oszlop törzsét a császár két daciai hadjáratát ábrázoló, kb. 200 méter hosszú, spirálisan felfutó Traianus-oszlopdomborműszalag díszíti 22 csigavonallal, huszonhárom márványtömbből rakták össze. Bár Traianus kiemelkedő alakja minden ábrázolt eseménynél jelen van, a dombormű főszereplője a háborúban és az építőmunka minden terén tevékenykedő katonaság, valamint az ugyancsak sokoldalúan jellemzett ellenség. A részleteiben rendkívül valósághű relief kompozícióját a folyamatos elbeszélő stílus jellemzi: az időrendben egymást követő jelenetekben az alakok és az azoknál kisebb arányú helyszínrajzot adó tájképi elemek elrendezése nem a perspektívát, hanem a mondanivaló ábrázolásának szükségleteit követi. Ezt a sajátos képkrónika-stílust a Traianus-fórum tervező mestere, Apollodórosz a mezopotámiai művészet hagyományaiból merítette.

 

Pantheon

I. e. 17-ben kezdték el építeni, a II. században Hadrianus császár fejezte be a Pantheont, ami az antik idők egyik legjobban megőrzött hagyatéka. Mivel a Panthaon magassága és a szentély körfalai felett lévő kupola sugara egyformán 43m, a szerkezet tökéletes szimmetriát eredményez. A kazettás belső díszítésű kupola közepén 9 méter átmérőjű kerek lyuk van, mindez i. u. 125-re épült fel, hihetetlen látvány. Kupolája Michelangelot is megihlette a Szent Péter bazilika építésekor. Érdekesség, hogy a Pantheon bejárata felett Agrippa neve látható, pedig a Pantheon Hadrianus idejéből származik, aki a történészek megtévesztésére hagyatta fent az eredeti kiírást. Raffaello és más hírességek földi maradványait itt helyezték örök nyugalomra.

 

Szicília

Szicíliát az olasz maffia hazájának nevezik, de ettől nem kell megijedni, ugyanis a közbiztonság a szigeten éppen olyan, mint az egész országban. A sziget is bővelkedik természeti (pl. a ma is működő vulkán: az Etna, a Szicíliához közeli kis szigetek) és művészeti látnivalókban (Palermo, Siracusa, Taormina).

Szardínia

Olaszország másik jelentős szigetén Szardínián is találunk természeti és művészeti látnivalókat, de természetesen nem olyan nagy számban, mint a szárazföldi részen.

A látnivalók felkeresésénél tekintettel kell lennünk arra, hogy Olaszországban is, ugyanúgy mint a legtöbb déli országban napközben (kb. 12-16 óra között) sziesztát tartanak, ami azt jelenti, hogy nemcsak az üzletek, hanem a látnivalók zöme is zárva tart ebben az időben.

Sport

Sportturizmus

Olaszországban mindenfajta sportolásra van lehetőség. Mivel az ország nagy terjedelmű tengerparttal rendelkezik, a vízisportok minden fajtáját lehet gyakorolni. A hegyekben, főleg az északi területen lévő Alpokban sziklamászásra, télen síelésre is van lehetőség. Ezen kívül a hagyományos sportok (pl. kerékpár- és gyalogostúrák) az ország egész területén űzhetők.

Olasz foci

Squadra Azzurra

Az olasz nemzeti tizenegyA labdarúgás a fő nemzeti sport: az olaszok ismertek a labdarúgás iránti rajongásukról. Olaszország nemzeti válogatottja (Nazionale di calcio dell’Italia) négy alkalommal nyert világbajnokságot: 1934-ben, 1938-ban, 1982-ben és 2006-ban.

Serie A

A Serie A, avagy hivatalos nevén Lega Calcio Serie A TIM egy professzionális labdarúgó-bajnokság Olaszország legjobb klubcsapatai számára. A nemzetközi ismertségnek örvendő ligát a világ egyik legerősebb pontvadászának tartják, hiszen olasz csapatok jutottak legtöbb alkalommal az európai kupadöntőkbe (25 alkalommal), illetve a Serie A adta a legtöbb európai kupagyőztest is (11 alkalommal).

Legeredményesebb klubcsapatok:

AC Milan

Az AC Milan címere A Milant egy angol úriember, Alfred Edwards alapította 1899-ben, futball és krikett klubként egyben, s az együttes első scudettója már 1901-ben „megérkezett". A későbbiekben főként az 50-es években remekeltek a piros-feketék, ebben az időszakban négy bajnoki címet is nyertek, hála többek között az akkori svéd hármasnak, a Gre-No-Li-nek, azaz a Gunnar Gren, Gunnar Nordahl és Nils Liedholm alkotta triónak. Ma már nehéz elképzelni, hogy három svéd játékos egyszerre legyen ott a Milanban, ám akkoriban rendkívül erőteljes volt a svéd labdarúgás, Liedholm például gólt is lőtt az 1958-as világbajnoki döntőben. A hatvanas években már a Gianni Rivera vezette csapat küzdött a sikerekért, Nereo Rocco edző csapatában, az eredmény kevésbé volt fényes, mert csak kétszer került a klub vitrinjébe a bajnoki kupa, ráadásul nemzetközi szintéren is az Inter dominált. 1979-ben az úgynevezett „Totonero ügy", a híres fogadási botrány nyomán a Milant és a Laziót is száműzték a B Ligába, így a Milan kihagyta a következő szezont, s kilépett azon csapatok sorából, melyek minden bajnoki idényt az első osztályban töltöttek. A visszasorolás után keserves idők köszöntöttek az egyesületre, melyet Sylvio Berlusconi mentett meg a csődtől 1986-ban. Érkezett Arrigo Sacchi edzőnek, vele együtt kiváló holland játékosok, Ruud Gullit, Marco Van Basten és Frank Rijkaard, akik a klub történetének legfényesebb korszakát hozták el. Az Kaká, a Milan brazil zsenijealakuló csapatot később Fabio Capello vette át, akivel négy bajnoki címet, négy Olasz szuperkupát, Bajnokok Ligáját nyert a Milan. A csapat Alberto Zaccheronival nyerte a 16. bajnoki címét 1998-1999-ben, majd a kétezres években még egyszer, 2003-2004-ben sikerült a csúcsra érni hazai szinten. A Carlo Ancelotti irányította gárda 2002-2003-ban és 2006-2007-ben is meg tudta nyerni a Bajnokok Ligáját, mely mindenképpen vigasztalást nyújtott a rossoneriknek a gyengébb bajnoki szereplésekért.1899. december 16-án egy borozóban megalakult a Milan Crickett és Football Club. 1908-ban a Milan elégedetlen idegenlégiósai kiváltak és megalapították az Internazionalét. 1926-ban elkészült a San Siro stadion. A pályaavató mérközésen az Inter 6-3 arányban verte a Milant. A fasizmus idején a klubnak nevet kellett változtatnia, így lett Associazione Calcio Milano. 1979-ben nyerte el az aranycsillagot, ami minden 10. bajnoki cím után jár a csapatoknak, és utána a mezükön viselhetik.

AS Roma

Az AS Roma címere1927. június 17-én lépett először pályára a csapat, már mint AS Roma a Velodromo Appio-ban, ami akkor az Alba stadionja volt, itt játszották a mérközéseiket egészen 1929-ig, amíg az új stadion, a Testaccio befejezésére vártak. A történelmi, első meccsüket az UTE-val játszották. A Roma nyerte 2:1-re a találkozót Cappa és Heger góljaival, akik így a giallorossa-k történetének első hivatalos góljait szerezték. A mez, amit viseltek, a hagyományos bordó poló („sangue di bue” – ökör vére) sárga nyakkal („becco d'oca” – kacsa csöre) és a fehér nadrág és vörös zokni sárga hajtókával. Az 1960-as években két Olasz Kupát ('64 és '69) is megnyertek, amellett, hogy olyan értékes játékosok öltötték magukra a Roma mezét, mint Lojacono, Schiaffino, Angelillo, Losi vagy „Picchio” De Sisti. Főleg az 1969-es Olasz Kupa győzelme emlékezetes, melyet Alvaro Marchini elnöksége és a „mágus” Helenio Herrera technikai vezető idején szereztek. Ennek az időszaknak a góllövői közül „Ciccio” Cordova és Fabio Capello sok évvel később, mint edzők tértek vissza a Romába. 1974–1975-ben bronzérmet nyertek. '79 nyarán a Roma története fordulóponthoz ért, elnöke Dino Viola lett, aki az azóte eligazolt Liedholmot újból visszahozta, továbbá olyan fiatal reménységeknek adott lehetőséget, mint Bruno Conti és Carlo Ancelotti, míg Roberto Pruzzo folyamatosan bizonyította milyen kiváló bomba formában van. Természetesen a siker sem maradt el, az 1979-es Olasz Kupát már ők emelhették a magasba a Torino ellenében. Az 1980–1981-es szezonban a klub történelme egyik legjobb vételét ütötte nyélbe Paulo Roberto Falcao leigazolásával. Szintén ebben a szezonban a Juventus megerősödésével elkezdődött a rivalizálás a két klub között. 1982–1983-ban végre sikerült, amire már régóta vártak, Pruzzo döntetlent érő Genova ellen lőtt góljával az AS Roma történetében először Olasz Bajnok lett. Róma önkívületbe került ezzel a fantasztikus győzelemmel, még dal is született a csapatról, mely később az AS Roma himnuszává vált. A következő évek hiábavaló kísérleteket jelentettek a korábbi tündökléshez való visszatéréshez. Az újabb sikerkorszak  Zdenek Zeman nevéhez fűződött. A cseh szakember alkalmazása fontos játékosok, mint Cafu és Candela érkezését, valamint Damiano Tommasi, Marco Delvecchio megerősítését és Francesco Totti felemelkedését hozta magával, de az igaz eredmények valahogy továbbra is elkerülték a csapatot. Az 1999–2000-es szezonban végre bekövetkezett az oly rég óta várt fordulat. A Roma szurkolói egy hosszú, sikertelen időszak után győzelmet követeltek. Sensi elnök Fabio Capello-nak szavazott bizalmat az edzői poszton. A körülményekkel tökéletesen tisztában lévő szakember leigazoltatta a klubbal Francesco Totti, a Roma támadójatöbbek között Montellát és Nakatát. A szezon túlnyomó részében kiválóan teljesítetettek, azonban a véghajrájra lendületük elfogyott és végül a hatodik helyre zuhantak. A következő szezon már Capello szakértelmét dicséri: 2000–2001-ben a Roma átütő sikerrel, 75 pontos rekorddal győzött az akkor még 18 csapatos Serie A-ban. A résztvevők közül elsősorban Gabriel Batistuta 20 góljával, Montella fontos döntő helyzetekben lőtt góljaival és Totti vezetői képességével és tehetségével járult hozzá döntő mértékben a sikerhez. A harmadik diadal volt és a „sárga-pirosak” tengere a Circus Maximusban gyűlt össze a hetekig tartó ünnepre. A bajnokságban aratott győzelem hozzájárult ahhoz, hogy az AS Roma biztosítsa helyét az olasz foci elitjében.

FC Internazionale

Az Inter címereA klubot 1908. március 9-én alapították, elsősorban azért, amiért az akkori Milan Cricket and Football Club (AC Milan) vezetősége mellőzte a nem olasz játékosokat a csapatból, ellenezte játékukat. Így lett a nevük Internazionale, azaz nemzetközi. Első elnöküket, Giovanni Paramithiotti-t még azon az estén megválasztották, és elkészíttették Giorgio Muggiani grafikussal az újonnan létrejött csapat címerét, egy kör alakú, arany, kék és fekete színű címert, közepén az IFCM (Internazionale Football Club Milano) betűkkel. Ezek a színek (fekete-kék) mai napig a csapat klubszínei. Mussolini idején, 1928-ban le kellett mondaniuk nevükről, mivel az internazionale szót nem igazán támogatták akkoriban. Ezért az US Milanese csapatával egyesülve létrehozták az SS Ambrosiana-t. Ekkor többször váltott mezt és címert a csapat. A 30-as években játszott náluk minden idők legnagyobb Inter játékosa, Giuseppe Meazza. A II. világháború után újra Internazionale lett a csapat neve, és a címerük is az eredeti lett egy kis színcserét leszámítva. A 40-es évek végén a csapat meghatározó egyénisége lett a magyar Nyers István, aki az 1948-49-es szezonban olasz gólkirály lett. 1960-ban a klub ismét változtatott a címeren; a fekete és kék csíkjai vékonyabbak lettek, és egy aranycsík került a szélére. Ezen kívül volt még egy pajzs alakú címerük is (1955-1965). A csapat teljesítménye az 1960-61-es szezonban, Herrera vezetése alatt nagy mértékben romlott, a bajnokságot sem sikerült megnyerniük. Majd az elkövetkező évek ennek éppen az ellentétei lettek; minden idők legerősebb olasz csapata volt akkor az Inter; többször nyertek bajnokságot, legyőzték a Real Madrid-ot, majd a Benficát a BEK döntőben, és kétszer megnyerték az Interkontinentális Kupát. Ez a sikerszéria 1967-ben ért véget. Elvesztették a BEK döntőt, a bajnokságban a Juventus egy ponttal előzte meg őket az utolsó fordulóban, és így csak másodikak lettek. 1968-ban Herrera távozott a csapattól. 1979-ben újra címert váltottak; ezúttal eltűnt a kör forma, helyette egy pajzs alakú címerük lett, amin egy kígyó, és egy arany csillag szerepelt. Az 1988-ban megújuló csapat újra szárnyalt, ekkor érkezett többek közt Lothar Matthäus. 1989-ben a címert visszaváltották az eredetire, azzal a különbséggel, hogy a kígyós címerből átvették a csillagot, és a tetejére helyezték. Ezután ismét a holtponton volt a csapat. 1995-ben érkezett az egykori tulajdonos, Angello Moratti fia, Massimo Moratti, és átvette a klubot. Moratti új játékosokat hozott a csapathoz, úgy mint Roberto Carlos, Paul Ince, Javier Zanetti, 1997-ben pedig Ronaldo. Majd ezek a szerzemények -Zanetti kivételével, aki 1999-ben csapatkapitány lett- távoztak is pár év múlva.2004. január 18-án Moratti lemondott, az új elnök Giacinto Facchetti, a klub egykori hátvédje lett. Visszahozta a klubhoz Adriano-t, majd leigazolták Dejan Stanković-ot. A 2004-2005-ös szezonban az új edző Roberto Mancini lett, és olyan új játékosok jöttek vele, mint Cambiasso, Davids, Veron vagy Mihajlovic, majd további nagy nevek (Figo, Samuel, Solari, Pizarro). A 2006-os olasz 'bundabotrányt' követően -17 év elteltével újra- José Mourinho, a csapat jelenlegi edzőjeaz Interé lett a bajnoki cím. Ez az év nyarán érkezett Vieira, Maicon, Ibrahimovic és Fabio Grosso, majd a Chelsea-től visszaérkező Hernán Crespo. Szeptemberben azonban egy szomorú hír sújtotta a csapatot: elhunyt az egykori Inter játékos és elnök, Facchetti. Emlékére a csapat visszavonultatta a 3-as számú mezt. A szezon végén újabb bajnoki címnek örülhettek, valamint több rekordot is megdöntöttek az idény alatt. A 2007-08-as szezonra érkezett többek közt a Roma román játékosa, Christian Chivu. A BL győzelem ebben az évben sem sikerült. A nyolcaddöntőben a Liverpool ejtette ki a csapatot úgy, hogy az Inter gólt sem szerzett ellenük. 2008. május 18-án játszották a Serie A utolsó fordulóját. AzInter nyerni tudott a Parma otthonában, a Róma pedig döntettlent játszott a Catania otthonában, így az Inter lett a 2007-08-as Serie A idény bajnoka immáron harmadszor egymás után.

S.S. Lazio

A Lazio címere1900-ban történt, hogy kilenc jóbarát egy Società Podistica Lazio elnevezésű sportegyesületet alapított Luigi Bigarelli katonatiszt vezetésével. Leginkább mezei-futóversenyeken jeleskedtek a fiatalok, a fuballal még csupán kacérkodtak. A jószemű magfigyelő arra is gyorsan rájöhet, hogy a létszám sem volt még elegendő arra, hogy egyáltalán, mint egész csapat kiálljanak a zöld gyepre. Ahhoz viszont épp elég lelkesek voltak hogy időnként hatalmasat rúgva a rongyba átérezzék a játék kínálta lehetőségeket. Így aztán két év sem telt el, amikor immáron meggyarapodva valódi futballegyesületté váltak. Az első igazi sikerük 1937-re tehető, amikor az 1938-as világbajnokság sztárjátékosát, Silvio Piolát a soraik között tudva másodikként végeztek hazájuk bajnokságában.Később voltak nehezebb időszakok is a csapat életében, a 60-as években többször is kiestek a Serie A-ból, de mindannyiszor viszakapaszkodtak az elit klubok közé. Az 1971-es kiesésük után a visszatérés évében másodikak lettek a legjobbak között, és 1974-ben megszerezték a Lazio története első olasz bajnoki címét. Ismét szerencsétlenséggel és botrányokkal teli évek következtek. A Paolo Di Canio, a botrányhősLazio egy frissen amerikába igazolt játékosát tragikus véletlen következtében lelőtték, majd jött a totó-botrány. Imét Serie B, sőt kis hijján még onnan is kiestek, miután a 16. helyen végeztek.Mint tudjuk azóta minden jóra fordult, Giuseppe Signori igazolásával a legjobbak közé emelkedett a klub. 1995 óta mindig az első ötben végzett a Lazio, és felemelkedésük csúcsára 2000-ben értek, amikor is második bajnoki címüket szerezték. Hírhedt szurkoló tábora van, akárcsak a magyar FTC-nek, hasonlóan a magyarországi csapathoz, politikailag jobboldalra húznak. De ez a tábor álltalában csak "jogosan" csinál "balhét".A legutóbbi szezonban sajnálatos tragédia történt, amikor is egy híres LAZIO szurkolót lelőttek, aki egy ismert lemezlovas volt a fővárosban. Manapság olyan nevek fémjelzik a csapatot, mint MAURI,MUTARELLI,ROCCHI,SCALONI,PANDEV,LEDESMA....

FC Juventus

A Juventus klubcímereA klub története 1897-re nyúlik vissza, amikor egy játékos maga köré gyűjtött egy sereg torinói fiatalt, akik akkor éppen nem igazán tudtak mit kezdeni magukkal. Ezek a srácok elhatározták, hogy ha már így összejöttek, akkor alapítanak egy sportklubot a futball égisze alatt. Bár a sport igazi őshazája Nagy-Britannia, Európában sem telt sok időbe, hogy teret hódítson magának ez a labdajáték. Így kezdődött a Juventus FC története - megalapították unalomból és poénból. A klub első elnöke Enrico Canfari volt, az ő idején csupán a helyi csapatok ellen játszogattak mérkőzéseket. Az eredmény: 1905-ben a Juventus megnyerte első olasz címét egy szenzációs bajnokság után, ami három csapat között zajlott. Ebből ugye egy értelemszerűen a Juve, a két rivális pedig a Genoa és a Milan volt. A Juventus első otthona a D'Armi Square volt, ezt a mai napig használják.
Kezdetben a Juve alapítói lila egyenruhát hordtak, még 1900-ban is, amikor működésük hivatalos lett. A fekete-fehérre mondhatni véletlenül tértek át, ugyanis az Angliából rendelt mezszállítmányt egy cseppet elszínezték. Habár a teljesítmény folyamatosan javult Juventuson belül, helye ekkor még csak az árnyékmezőnyben volt olyan csapatok mögött, mint a Provercelli és a Casale. Ez az I. Világháborúig volt így. A háború után a csapat folytatta felemelkedését. Remek játékosokkal rendelkezett ekkor- a legendás Giacone kapus és a két hátvéd Novo és Bruno. Ők hárman az olasz válogatottnak is tagjai voltak. 1923-ban Giampiero Compi, a világ egyik legnagyobb kapusa debütált a Juvéban. A FIAT alapítójának a fia, Edmondo Agnelli vezette ekkor a klubot. Őáltala költözött át a csapat egy nagyobb stadionba, a Marsigliára, mondván, a rajongók száma igen gyorsan nő. A csapat első, és igazán eredményesnek mondható edzője a magyar Károly Jenő volt, akinek keze alól olyan tehetségek kerültek ki, mint Combi, Rosetta, Munerati, Bigatto és Grabbi. 1925/26-ban egy szenzációs mérkőzés sorozat után a Juve megnyerte második bajnoki címét is.1958 nyertesei E ragyogó időszakban a klub további öt bajnokságot nyert. Az edzők sorában Carlo Carcano következik, aki szintén nagy tehetségeket edzett - Orsi, Caligaris, Monti, Cesarini, Varglien, Bertolini, Ferrari és Borel tündököltek keze munkája alatt. Az 1930-35 közötti periódus azonban nem csak a Juve dicsőségpalettáját gazdagította, hiszen 1934-ben Olaszország nyerte a labdarúgó világbajnokságot. Erre az időszakra tehető a Juve fellépése a foci világszínpadára, ugyanis részt vett az Európa Kupában - a mai Bajnokok Ligája -, ahol négy ízben jutottak el a negyeddöntőig. 1933-ban újabb otthonváltás következett: az egyetemi játékok alkalmából épített stadion lett a székhely, ahova aztán egészen 1990-ig befészkelték magukat. 1947-ben Giovanni Agnelli lett a Juventus elnöke. Vezényletének említésre méltó szereplői Alessandro Del Piero, a klub egyik szimbólumaCarlo Parole, és a két dán, John Hansen és Praest. Ám akárhogy is vesszük, a csapat abszolút hőse és csúcstartója Giampiero Boniperti volt 177 góllal és 444 helyzettel. Segítségével 1950-52 között a csapat mindkét bajnokságát megnyerte. Platini 1955-ben az igazgatói stafétát Uberto Agnelli vette át bátyjától, Giovannitól. A Juve 1958-ban, 1960-ban és 1961-ben is bajnokságot nyert. Az 1967-es év ismét sikert hozott a Juve számára, ekkor már Vittore Catella elnöklete alatt. Ám az igazi kánaán 1971-ben érkezett meg, Giampiero Boniperti egykori játékos vezénylete alatt. Tizenöt évnyi tevékenységének gyümölcse kilenc bajnoki győzelem, kiemelkedő szereplés minden európai és nemzetközi tornán. E tizenöt év után a vezetés három főre bővült. Boniperti maradt, hozzá csatlakozott még Vycpalek és Parola. A csapat ez idő tájt olyan csillagokkal - és világbajnokokkal - rendelkezett, mint Zoff, Scirea, Tardelli, Cabrini, Causio, Rosa, Gentlie, Roberto Bettega, az 1992-es VB hőse Paolo Rossi, valamint az idegenlégiós lengyel Boniek és Michel Platini. Platini tovább színezte az érdemlistát: két bajnoki cím, két Európa Kupa, egy nemzetközi kupagyőzelemmel, három gólkirályi cím és három Arany Labda. Mindezt cirka öt év alatt.
Zidane1990-ben a Juve nyerte az UEFA Kupát és az Olasz Kupát is - a jelenlegi klubelnökkel, Vittorio Chiusanoval, és trénerrel, Dino Zoffal a mezőnyben. Az UEFA 1993-ban is hozzájuk vándorolt.
1994-ben új menedzsercsapat állt össze Girando, Luciano Moggi és Roberto Bettega személyében. Edzőként Marcello Lippit alkalmazták. Bár a csapat megnyerte az 1994-95-ös Olasz Kupát, az UEFA döntőjében vereséget szenvedett. A következő év ismét a győzelemé volt, Tokyoban nyertek egy nemzetközi kupát, valamint az Európa Szuperkupában alázták porrá a Paris Saint German csapatát. A Bajnokok Ligája döntő azonban nem kedvezett a csapatnak, a Borussia Dortmundba beletört a foguk. Lippi tevékenysége azonban fontos számmal zárult - a Szuperkupa mellett a 25. bajnoki győzelem is az ő nevéhez fűződik. Napjainkban pedig Zidane, Del Piero, Inzaghi és Davids segítségével törnek újra a csúcsra.

 

Gasztronómia

SpagettiA mediterrán vidék nyersanyagbõsége és a Római Birodalomig visszavezethetõ ételkészítési hagyományok rendkívûl változatossá teszik az olasz konyhát. Az étkezési szokások kialakulásában a gazdasági, a földrajzi és egyéb tényezõk mellett szerepet játszik az olasz "életfilozófia" is. Az olaszok szeretnek enni, kedvelik a jó ételeket, ami nem feltétlenül drágát, különlegeset jelent. A legegyszerûbb ételt is olyan odaadással, mondhatni szenvedéllyel készítik, fogyasztják és vitatják meg, mint a drága vendéglõk luxus fogásait. Az átlagember napi étkezésére éppen az olcsó tésztaétele, a jellemzõek. Ezekbõl a tésztákból mi csak néhányat ismerünk, de Olaszországban gyárilag több mint ötvenfélét készítenek. A mondás szerint az olasz háziasszony az év minden napjára tud másfajta pastát készíteni. A spagetti, makaróni, lasagne, canelloni, tortellini, taghatelle, menicotti és még folytathatnánk, a különféle vagdalékokkal, mártásokkal, az ún. sugokkal még változatosabbá tehetõk. A sugók zöldségekbõl, gombából, húsokból, felvágottakból, halakból készíthetõk, de felhasználható hozzá kagyló, rák, tojás vagy egyszerû füstölt szalonna is. Az olaszok ezeket a száraz tésztákat nem fõzik olyan puhára mint mi, kicsit "roppanósra" Lasagnehagyják a tésztát és a kifõzés után friss vajjal keverik össze. A hosszú tésztákat kettétörni nem szabad. A tészták kifõzése külön tudomány, nincs rá szabály, hogy mennyi ideig kell fõzni. Ezeket a tésztaételeket általában elõételként adják, de fogyaszthatók fõételként is. Másik tésztaspecialitásuk, amire joggal büszkék, a különféle pizzák. Változatos formában gombával, sonkával, zöldségekkel, hallal, húskrémmel stb. készítik, a tetejére reszelt sajtot szórnak. Többféle ételt készítenek leveles vajas tésztából, így pástétomokat, vajas kosarakat stb. Az olasz konyha a fõzéshez vajat, olivaolajat vagy más növényi zsiradékot használ. Sokféle fûszert alkalmaznak, az ismertekbõl néhány: bazsalikom, ánizs, kapribogyó, tárkony, mentha, oreganó, rozmaring, kakukkfû, zsálya, sáfrány, majoránna, szerecsendió, szerecsendióvirág, vanilia, fahéj stb. Kedvelt a füszerkeverék használata is. Az asztalon ott van a reszelt parmezán sajt, amivel a leveseket, de egyéb ételeinket is ízesítik. Gazdag választékban készítik a leveseket. Kedveltek a zöldséges levesek, így a minesztraleves, a spenótleves, a rizsleves, a zöldségkrémlevesek és az erõlevesek. Elõételeket nem csak tésztákból de zöldségfélékbõl is sokat készítenek. Jellegzetes a nagy húsos paradicsom, az articsóka, a padlizsán, a nagy vastaglevelû hagyma, a patiszon, a csirág, a kelvirág. Ugyancsak népszerû elõételek a különféle rizottók. A hideg elõételekhez alapanyagot egyrészt a tenger szolgáltat, felhasználják a friss tengeri kagylókat, rákokat, tengeri sünöket, tintahalat és egyéb tengeri halakat. Másrészt a kiváló minõségû olasz felvágottak, a szalámifélék, a kolbászok, a sokféle füstölt, pácolt sonka gazdagítja a kínálatot.
PizzaA rák, kagyló, hal és egyéb tengeri alapanyagokból természetesen fõételeket is készítenek. Gyakori, hogy ezeket az ételeket roston vagy vagy bundázva sütik és vegyesen tálalva adják a asztalra, külön mártásokkal. Fõétel vagy ahogy az olaszok mondják pietanya, a szó tulajdonképpen második fogást jelent. Ez azonban megtévesztõ lehet, mert nem feltétlen a nálunk megszokott hús, hanem lehet tészta, zöldségétel, rizottó stb. és persze húsétel is. Húst bõven szolgáltat a fejlett állattenyésztésük, legkedveltebb a marha-, borjú-, bárány- és ürühús, de fogyasztják a kecskehúst, a házinyúlat, és a különféle vadakat, vadszárnyasokat is. Tévedés azt hinni, hogy az olaszok a sertéshússal szemben elõítéleteket táplálnak. A melegebb, mediterrán jellegû éghajlat miatt a zsírosabb sertéshúsból valóban kevesebbet fogyasztanak mint hazánkban, de a különbözõ füstölt húsok, sonkák és a füstölt disznóláb meglehetõsen népszerûek. Köretként sokféle zöldséget készítenek vizben fõzve, vagy vajban, olajban megpárolva, de találkozhatunk zöldségekkel, sõt gyümölcsökkel köretként, sörtésztába mártva és kisütve. A zöldség- és gyümölcsköretek mellé rendszerint még sültburgonyát és párolt rizst is adnak. A rizst a tésztákhoz hasonlóan kissé keményebbre fõzik és vajjal keverik el. A rizsbõl nemcsak köretet készítenek, de különféle vagdalékokkal mint a száraz tésztákat, elõételnek, fõételnek is adják. Salátát sokféle friss zöldségnövényból készítenek, amit a salátöntetek, dresszingek, széles választékával tesznek még változatosabbá. A befejezõ fogások között elsõként kell említeni a világhírû olasz fagylaltokat, parfékat. Ezeket a készítményeket olasz cukrászok találták fel, tették ismertté világszerte, és ma is õk készítik a legjobb minõséget. A fagylaltok, parfék gazdag választékát bõvítik az alapanyagokhoz adott olajos magvak, grillázs, mazsola és egyéb gyümölcsök.
A cukrászsütemények leggyakrabban piskóta vagy omlóstészta alappal készülnek, narancs- és citromízû krémekkel, ízekkel és sokféle gyümölccsel. Sokat fogyasztanak a friss gyümölcsökbõl és gyümölcssalátákból. A sajtokat nemcsak reszelve ízesítõnek használják, de az egyik legkedveltebb befejezõ fogás. Fogyasztják különbözõ zöldséggel, - újhagyma, retek, paradicsom stb. - de gyümölcsökkel is. Ismertek a kevert italokhoz való vermutok: Gancia, Cinzáno, Martini, Garrone, Campari stb. Jóminõségû törkölypálinkájuk a grappa, amit az étkezést lezáró kávéhoz digestívként is fogyasztanak. Az étkezéshez, a franciákhoz hasonlóan legszívesebben bort fogyasztanak, gondosan választva meg az étkezéshez leginkább illõt. Az olaszok eszpresszó kávéja nagyon jó minõségû és világszerte ismert. Talán õk az egyetlen nép, akik nálunk magyaroknál is erõsebb eszpresszókávét
fogyasztanak. A földrajzi adottságokkal és az éghajlati viszonyokkal magyarázható a sajátos étkezési ritmusuk. Reggelire nem esznek sokat, általában tejeskávé, vaj, jam, kenyér vagy péksütemény, legfeljebb felvágottal, sajttal, vagy tojásétellel kiegészítve. Ebédre levest vagy valamilyen elõételt fogyasztanak, a nagy melegben gyakori, hogy az elõétel helyettesíti a húsféléket, a fõételt is. Az ebéd Espresso kávébefejezéseként fagylalt vagy gyümölcs következik. Vacsorakor rendszerint kompletten étkeznek, elõétel, leves, fõétel salátával és desszert, kávé, tehát teljes ételsort fogyasztanak. Különösen nyáron a nagy meleg miatt a vacsora késõn kezdõdik. A vendéglõk terasszai megtelnek és késõ éjszakáig hangosak a vacsorázó, ill. a vacsora után borozgató, iszogató vendégek zsivajától.

 

 

 

Hasznos

Külképviseletek

Magyarország olaszországi nagykövetsége

 

Róma Nagykövetség
Cím: Via dei Villini 12-16. 00161 Roma
Előhívó: 00-39
Telefon: 06-442 30 598, 06-440 20 32
Ügyelet: Mobil: 00-39-348-800-81-59

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet:

Merényi Miklós
Fax: 06440-3270
E-mail: mailto:titkarsag.rom@kum.hu
Honlap: http://www.mfa.gov.hu/emb/rome
További országok, amelyekbe a misszióvezető akkreditálva van: San Marino, Málta

 

Róma Konzuli hivatal
Cím: 00198 Roma, Via Messina 15. (a Porta Pia közelében, jól megközelíthető a 90 express, a 36, 490 és 495-ös buszjáratokkal)
Előhívó: (00)-(39)-(06)
Telefon: 442-49-938, 442-49-939
Ügyeleti mobil: 3488-008159
Fax: 442-49-908
Konzul: Kovács Petra dr.
E-mail mailto:konzulatus@tin.it
Honlap: http://www.mfa.gov.hu/emb/rome
Ügyfélfogadás: hétfő-szerda-péntek: 9.00-12.00
Konzuli kerület:

Toscana, Marche, Umbria, Lazio, Abruzzo, Molise, Campania, Puglia, Basilicata, Calabria, Sicilia, Sardegna tartományok valamint a San Marinói Köztársaság és Málta egész területe

Az 1/2002. (1.23.) KüM - IM együttes rendelet 2.§-ban foglalt konzuli tanúsítvány kiállítására vonatkozó felhatalmazás – felhatalmazva!

Milánó Főkonzulátus

Cím:

20123 Milánó, Via Fieno 3, IV. emelet

Telefon:

(00-39) - 02 / 72-60-09

Ügyelet:

3396-219517 (mobil)

Ügyfélfogadás:

kedd, szerda, csütörtök 9:30- 12:30

Főkonzul:

dr. Hetényi Géza

Konzul:

dr. Király Zsuzsanna 
Rózsa S. Kálmán

Fax:

(00-39) - 02 / 72-09-57-05 
(00- 39) - 02 / 72- 6009-250

Honlap:

http://www.mfa.gov.hu/cons/milan

E-mail:

mailto:consung@tin.it

Konzuli kerület:

Észak-Olaszország (Lombardia, Piemonte, Valle d'Aosta, Liguria, Trentino-Alto Adige, Veneto, Emilia Romagna és Friuli-Venezia Giulia)

 

Olaszország magyarországi nagykövetsége

Budapest Nagykövetség
Cím: 1143 Budapest, Stefánia út 95.
Előhívó: -
Telefon: 460-6200, 460-6201
Fax: 460-6260
E-mail: mailto:ambasciata.budapest@esteri.it
Honlap: http://www.ambbudapest.esteri.it/
Budapest Katonai Attasé
Cím: 1143 Budapest, Stefánia út 95.
Előhívó: -
Telefon: 364-6059
Fax: 364-6061
E-mail: -
Honlap: -
Budapest Konzuli Osztály
Cím: 1143 Budapest, Jávor u. 4.
Előhívó: -
Telefon: 460-6234, /6218
Fax: 460-6290
E-mail: mailto:consolare.ambbudapest@esteri.it
Honlap: -
Budapest Kereskedelmi Osztály
Cím: 1143 Budapest, Jávor u. 4.
Előhívó: -
Telefon: 460-6201
Fax: 460-6270
E-mail: -
Honlap: -
Budapest Olasz Kulturális Intézet
Cím: 1088 Budapest, Bródy Sándor u.8.
Előhívó: -
Telefon: 483-2040
Fax: 317-6653
E-mail: -
Honlap: -
Budapest Olasz Külkereskedelmi Iroda
Cím: 1088 Budapest, Rákóczi út 1-3.
Előhívó: -
Telefon: 266-7555
Fax: 266-0171
E-mail: -
Honlap: -

Beutazás

Vízum

Európai Uniós állampolgároknak csak abban az esetben van szükségük vízumra, ha három hónapnál tovább maradnak Olaszországban. Magyar állampolgárok turistaként érvényes személyi igazolvány (vagy útlevél) birtokában három hónapig tartózkodhatnak az országban. Az érkezést követő 8 napon belül hivatalosan be kell jelentkezni az olasz rendőrségnél. Ha szállodában vagy kempingben szállunk meg, ez automatikusan megtörténik, egyéb esetekben forduljunk a helyi rendőrkapitánysághoz (Questura). Ha valaki három hónapnál (nem EU-állampolgárok esetében 8 napnál) tovább kíván Olaszországban maradni, annak be kell szereznie egy tartózkodási engedélyt (permesso di soggiorno). Ezt a dokumentumot bármelyik nagyobb rendőrkapitányságon (Questura di Provinzia) igényelhetjük. A tartózkodási engedélynek két típusa van: a munkaengedély (lavoro) és a tanulmányi engedély (studio). Mindkét esetben be kell adnunk egy írásos igénylőlapot (domanda), néhány fényképet és egy fénymásolatot az igazolványunkról (vagy útlevélről). Ha munkát keresünk, ezek mellé mellékelnünk kell egy igazolást leendő olaszországi munkáltatónktól. Ha tanulmányi engedélyre van szükségünk, kérnünk kell egy levelet az adott iskolától, mely tartalmazza a képzés részleteit is. Ezt el kell küldenünk hazánk olasz konzulátusához, hogy hozzájuthassunk egy hivatalos ajánlólevélhez vagy nyilatkozathoz. Ezen felül szükség van még egy igazolásra arra vonatkozóan, hogy baleset vagy betegség esetén az orvosi ellátás költségeit ki tudjuk fizetni. A legkézenfekvőbb egy minden esetre kiterjedő biztosítási kötvény. Az uniós polgárok harmadik országbeli családtagjainak három hónapon túli tartózkodásához tartózkodási kártyát kell igényelniük a helyi rendőrkapitányságon (Questura).

Bővebb információ az olasz állami rendőrség honlapján található.

Vámszabályok

Áruk:

Az Európai Unión belüli vám- és adómentességi kedvezmények -melyek leginkább olyan magas adózású termékekre vonatkoznak, mint az alkohol, a parfümök és a dohány- 1999 óta megszűntek. Megnőtt azonban az a mennyiség, amit az EU-tagállamok polgárai ezekből a termékekből magáncélra bevihetnek. Ezek a vámmentesen bevihető termékek a következők: 800 cigaretta, 200 szivar, 400 szivarka, 1 kg pipadohány, 10 liter égetett szesz, 90 liter bor, 100 liter sör. Más országok állampolgárai számára a korlátok szigorúbbak: 400 cigaretta, 100 szivar, 200 szivarka vagy 500 g pipadohány, 1 liter égetett szesz vagy 2 liter bor és 50 g parfüm. Hogy Olaszországból mi vihető ki az EU-n kívüli országokba, érdeklődjön az adott állam vámszerveinél!

Növények és állatok:

Az EU tagállamból Olaszországba szállított növények és állatok behozatalát csak a fajok védelme és az állategészségügyi szabályok korlátozzák. A nem EU tagállamokból szállított növényeknek és állatoknak szigorúbb ellenőrzésen kell átesniük, és ha kétségek merülnek fel eredetükkel, illetve egészségükkel kapcsolatban, a határon el is kobozhatják őket, amíg a vizsgálatok tartanak.

Autók:

Az EU-n belül az autók szabadon szállíthatók. Ha az utazó autóját Olaszországban szeretné használni (huzamosabb időn keresztül, nemcsak az ideiglenes tartozkódása alatt), e szándékát a helyi közlekedési irodánál haladéktalanul, de legkésőbb az érkezéstől számított hat hónapon belül be kell jelentenie. A szükséges dokumentumok a következők: adás-vételi szerződés, műszaki vizsga, forgalmi engedély.

Adózás:

Az általános forgalmi adó (IVA) az adott terméktől függően 12-35% között mozog. Az EU-n kívüli országok állampolgárai 160 euró fölötti vásárlás esetén az IVÁ-t visszaigényelhetik, ám ez igen hosszadalmas bürokratikus folyamat. Egyszerűbben megkaphatjuk a visszatérítést, ha egy "Euro Free Tax" emblémával ellátott üzletben vásárolunk, nem pedig pl. egy piaci árusnál. Miután bemutattuk az útlevelünket az eladónak, és kitöltöttünk egy nyomtatványt, az IVÁ-t levonják a számlából. A másik lehetőség, ha az ország elhagyásakor bemutatjuk a vámtisztnek a vásárolt áruinkat és számláinkat. Ezután számláinkat lebélyegzik, melyeket aztán vissza kell küldenünk az eladóhoz, és a visszatérítést végül visszajuttatják hozzánk.

Közlekedés

Autóval

 

Taxi

 

Busszal

 

Vonattal

 

Repülővel

 

Hajóval

 

Bank - Posta - Telefon

Bank

 

Posta

 

Telefon

Ország hívószám: +00

 

Hasznos telefonszámok

 

Vásárlás

 

Nyitvatartás

 

Mi mennyi?

 

Vásárlási tanácsok

 

Üzletek

 

Biztonság

Olaszországról általánosságban elmondható, hogy biztonságos hely, ám -különösen a nagyvárosokban- nem árt odafigyelnünk személyes holmijainkra. Feltűnően sok az egyenruhás rendőr szerte az országban, vészhelyzet vagy bűncselekmény esetén készségesen segítenek. A zsebtolvajlás, táskalopás, autófeltörés és hasonló, kisebb bűncselekmények viszonylag gyakoriak. Lopás esetén 24 órán belül be kell jelentenünk az esetet a legközelebbi rendőrkapitányságon (questura vagy commissariato). Felügyelet nélküli autóban ne hagyjunk semmit látható helyen, még az autórádiót sem! Ha mindenképp a kocsiban kell hagynunk a csomagunkat, keressünk egy olyan szállodát, amelynek van saját parkolója. Vásárláskor mindig ellenőrizzük pénzünket, és sose tartsuk pénztárcánkat a farzsebünkben, főleg ne tömegközlekedési eszközökön vagy egyéb zsúfolt helyeken. Az övtáskák és a pénztartó övek a zsebtolvajok kedvenc zsákmányai, próbáljuk meg elrejteni őket!

Egészség

 

Kisszótár

Általános kifejezések





Számok

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Vásárlás, élelmiszer





Szállás

 





 

 

 

 

 

 

 

 

Szórakozás